Néhány hónappal az országgyűlési választások előtt már-már behozhatatlannak tűnik a Fidesz előnye, annál is inkább, mivel a kormánypárt az előző havi megingást követően ismét növelni tudta szavazótáborát - olvasható a Medián honlapján.
Sőt, nemcsak a kormánypárt támogatottsága, de az újbóli választási győzelmébe vetett hit is nagymértékben erősödött 2013-ban: már januárban is a Fideszt tartotta a legtöbb válaszadó (35 százalék) a jövő tavaszi választások esélyesének, ám az újraválasztást valószínűsítők aránya mostanra 58 százalékra nőtt. Azon túl, hogy a fideszesek szinte mindegyike (98 százaléka) a kormánypárt győzelmét jósolja, a többi párt szavazóinak 27 százaléka is ezzel számol.
A Fidesz idén bekövetkezett erősödése (az év elején a választók 27 százalékát tudhatta maga mögött, jelenleg viszont 37 százaléknyian támogatják) azért is jelentős, mert eközben a többi párt népszerűsége lényegében stagnál. Az MSZP támogatottsága 13-14 százalékon, a Jobbiké 9-10 százalékon, az Együtt 2014 - PM szövetségé 5 százalék körül, az LMP-é pedig nagyjából 2 százalékon stabilizálódott. Arányaiban nagymértékű erősödést idén egyedül a DK ért el, a konkrét számokat tekintve azonban ez csak azt jelenti, hogy az év elején 2 százalékosra tehető szavazótábora mostanra a teljes szavazókorú népességben 4 százalékosra nőtt.
A választások közeledtével számottevően javult a választói aktivitás: az év elején mért 43 százalékhoz képest jelenleg minden második választópolgár biztosnak gondolja, hogy egy "közeljövőben" rendezendő választáson elmenne szavazni, miközben a pártpreferenciával nem rendelkezők aránya a januári 37 százalékról 28 százalékra csökkent.
A Medián felmérései a korábbi választási ciklusok során is rendszerint kimutatták a választások közeledtével a lakossági közhangulat javulását. Ez a jelenség most is megfigyelhető: az év elején mért 22 százalékról mostanra 36 százalékra nőtt azok aránya, akik szerint az országban jó irányba mennek a dolgok.
A felmérést 2013. december 6-a és 10-e között készítette a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet, az ország több mint 100 településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. A minta kisebb torzulásait a KSH adatait felhasználva matematikai eljárással, úgynevezett súlyozással korrigálták, és így a minta pontosan tükrözi a szavazókorú lakosság településtípus, nem, életkor és iskolai végzettség szerinti összetételét. A közölt adatok hibahatára a teljes mintában a válaszok megoszlásától függően legfeljebb ±3 százalék.
Hanganyag: Németh Zoltán