A honvédelmi tárcavezetőt, Pandur József szarajevói magyar nagykövetet, valamint a magyar delegáció többi tagját katonai tiszteletadással fogadták a szarajevói Butmir táborban. Ezt követően Szpisják József dandártábornok, az Európai Unió boszniai békefenntartó erejének (EUFOR), valamint Farkas Ferenc ezredes, a NATO szarajevói parancsnokságának törzsfőnöke számolt be a magyar kontingens elmúlt egy évéről.
Hende Csaba az MTI-nek nyilatkozva rámutatott: ha Bosznia-Hercegovinában nincs rend és stabilitás, az Magyarországra is kihat. Példaként említette a menekültek, valamint a kábítószer- és embercsempészet problémáját, illetve azt, hogy a szervezett bűnözés is kiterjedhet az ország határain túlra. Hozzátette: olcsóbb és hatékonyabb módszer, ha az okot szüntetik meg, mintha a már kiterjedt veszélyjelenséget kell kezelni.
A miniszter emlékeztetett: Magyarországnak stratégiai célja, hogy idővel az összes balkáni ország csatlakozzon az euroatlanti szervezetekhez, mert csak ez biztosíthatja a hosszú távú stabilitást a térségben.
A magyar békefenntartók 1995 óta szolgálnak a Nyugat-Balkánon. Jelenleg a Magyar Honvédség csaknem négyszáz katonával járul hozzá a NATO- és EU-vezetésű műveletekhez. Bosznia-Hercegovinában mintegy 160 magyar katona teljesít szolgálatot.
Palatinus András őrnagy, az EUFOR-ban szolgálatot teljesítő többnemzeti zászlóalj parancsnokhelyettese az MTI-nek elmondta: a magyar békefenntartók elsődleges feladata a Bosznia-Hercegovinában kialakult béke stabilizálása és folyamatos fenntartása. Emellett a bosnyák fegyveres erők kiképzését segítik, továbbá július közepe óta a Butmir tábor őrzésében és védelmében is szerepet vállalnak. Palatinus András hozzátette: állandó kapcsolatban állnak különböző megfigyelési csoportokkal, amelyek tájékoztatása alapján a helyi lakosság elfogadja az EUFOR jelenlétét az országban.
A magyar katonák tapasztalata szerint jelenleg békésnek tűnik a helyzet Bosznia-Hercegovinában. Az őrnagy ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy az országban "nem egyszerű a politikai helyzet". A közelmúltban népszavazást tartottak, s hamarosan választások lesznek - fejtette ki az őrnagy.
Hende Csaba nyugat-balkáni útja első napján a Bosznia-Hercegovinában missziót teljesítő magyar katonákat látogatta meg. A Butmir táborban találkozott Dieter Heidecker vezérőrnaggyal, az EUFOR parancsnokával és Merle D. Hart dandártábornokkal NATO parancsnokkal. Hende Csaba tájékoztatása szerint mind az osztrák, mind az amerikai tábornok nagy elismeréssel szólt a magyar katonák teljesítményéről.
Ezt követően a honvédelmi tárcavezető ünnepi állománygyűlésen mondott beszédet, elismeréseket adományozott, továbbá a katonák családtagjai, barátai, otthoni kollégái által küldött karácsonyi ajándékokat és üzeneteket adta át az állomány tagjainak.
A honvédelmi tárcavezető pénteken Koszovóban, a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) parancsnokságán tesz látogatást, valamint ott is részt vesz a katonák ünnepi állománygyűlésén.