Lassabban hullanak az idei karácsonyfák

Infostart
2013. december 9. 18:54
A magyar vásárlók még mindig a hagyományos, vágott fenyőt keresik - mondta az InfoRádiónak Surd polgármestere.

A fenyőfák kitermelése néhány hete kezdődött a Zalai megyei településen és már elindult az árusítás is. A község minden lakója a karácsonyfának való fenyőfák termesztésével foglalkozik. A nordmann és ezüst fenyők a legnépszerűbbek.

Az idei karácsonyi szezonban háromezer forintnál is drágább lehet az ezüstfenyő métere. A legtöbbet pedig továbbra is a nordmann fenyőért kérik, amelynek métere akár az ötezer forintot is elérheti, a luc fenyő átlagosan 1500 forintba kerül.

Igaz a fák árusítása már a hétvégén megkezdődött, de a tapasztalatok szerint a vásárlók csak az ünnep előtt 1-2 nappal szerzik be a karácsonyfának-valót, sőt sokan december 24-ig kivárnak.

A kitermelt fenyőknek a 90 százaléka az országban marad, a zömét Budapesten adják el. Kanász János Surd polgármestere elmondta azt is: a tavalyihoz hasonló termés várható, jó minőségűek is a fák és az elegendő mennyiségű csapadéknak köszönhetően a tűlevelüket is jobban tartják majd. Vagyis később fognak csak lehullani!

A Magyar Kertészeti Árudák Egyesületének vezetőségi tagja szerint a fűtött lakásban leginkább az ezüst - és nordmann fenyő tartható, azonban néhány jó tanácsot betartva a luc fenyő is kibír pár napot.

Például a megvásárolt fát, a Szentestét megelőző 2-3 napig hidegben kell tárolni, majd lassanként, "zsilipelve" lehet bevinni a lakásba, hozzá kell szoktatni a meleghez. Érdemes olyan talpat vásárolni, amelyben vizet lehet a fához adni, a fenyőket a díszítés előtti napon meg is lehet locsolni. A karácsonyfákat próbáljuk minél távolabb helyezni a fűtőtestektől.

A földlabdás fenyőt január elején a hideghez is vissza kell szoktatni, semmiképp nem szabad vízkeresztig bent tartani. Váradi Éva arra is figyelmeztet, hogy földlabdás fenyőt csak kertészetekben vásároljunk!

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG:
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást