Újabb lehetőség a családoknak

Infostart
2013. december 2. 16:33
Hétfőtől jegyezhető a megújult babakötvény. A nemzetgazdasági miniszter - aki az elsők között igényelt az új állampapírból - azt mondta: a kötvénnyel a gyermeket nevelő családokat támogatja a kormány.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter, karján legkisebb gyermekével érkezett az új babakötvényt bemutató sajtótájékoztatóra. Azt mondta: az új babakötvény a családtámogatás egyik eleme, a családi adókedvezmény és a gyed extra mellett. Varga Mihály hozzátette: a 42.500 forintos életkezdési támogatást ebben az új konstrukcióban gyarapíthatják a szülők, a kormány pedig évi legfeljebb 6 ezer forinttal támogatja ezt a hosszú távú megtakarítást.

A nemzetgazdasági miniszter példaként említette, hogy havi ötezer forintos rendszeres befizetés esetén, a futamidő végén a gyermek, felnőtté-válásakor, 19 éves korában, 2 és fél millió forinthoz fog hozzájutni.

A megújított babakötvény futamideje 19 év, kamatozása infláció plusz 3 százalék. Akinek van start-számlája, de azt még egy banknál vezeti, az is átviheti azt az államkincstárhoz, ahol a teljes összeget babakötvényre válthatja át.

A miniszter hangsúlyozta: egyszerűbb lesz az új babakötvény kezelése, így bízni lehet abban, hogy a korábbinál több szülő él majd a lehetőséggel. A babakötvény továbbra is csak az Államkincstárnál vezetett számlákon lesz elérhető, a szülőknek mostantól csak egyszer kell bemenniük a Magyar Államkincstár egyik fiókjába, vagy a járási hivatalba, amikor megnyitják a start-számlát. A babakötvényt az Államkincstár fiókjaiban, és jelenleg 10 járási hivatalban lehet jegyezni - tette hozzá Varga Mihály.

Hanganyag: Panulin Ildikó

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást