A kormányfő szerint Magyarország stratégiája: nyitni kelet felé - a nap hírei

Infostart
2013. november 22. 21:18
Házi őrizetbe került a négy ember halálával járó ittas vezetés miatt elítélt szlovák milliomosnő. A Miniszterelnökséget vezető államtitkár szerint rekordnagyságú uniós forrás kifizetése várható idén.

Az enyhítő körülmények voltak túlsúlyban a négy ember halálával járó ittas vezetés miatt elítélt szlovák nő ügyében - derült ki az elsőfokú döntés indoklásából. A Gödöllői Járásbíróság hat év fogházra ítélte Eva Rezesová-t, de felmentette a közúti veszélyeztetés vádpontja alól. A büntetés kiszabásakor enyhítő körülményként vette figyelembe a bíróság büntetlen előéletét, azt, hogy két kiskorú gyermek eltartásáról gondoskodik, betegségét, valamint azt, hogy alkoholos befolyásoltsága igen enyhe mértékű volt, nem lehetett kizárni áldozatainak szabályszegését sem. Az ügyészség súlyosbításért fellebbezett, az ügy lezárásáig az asszony házi őrizetbe kerülhet, nyomkövető viselése mellett.

A kormányfő megerősítette, hogy Magyarország nem adja fel az atomenergia hasznosítását. Orbán Viktor a japán közszolgálati televíziónak adott interjúban azt mondta, az olcsóbb energiaforrás a magyar termékeket piacképesebbé teheti. A miniszterelnök szigetországi hivatalos látogatásán arról is beszélt, hogy nem tartja kedvező helyzetnek a magyar export egyoldalúságát. Mint mondta: az export fontos, de a kivitelünk közel 75, majdnem 80 százaléka az Európai Unió országaiba megy, ami egyfelől jó, ám azt is jelenti, hogy egy lábon állunk, ami nagyon instabil. Ezért egyértelmű stratégiánk van: nyitni kelet felé.

Rekordnagyságú uniós forrás, másfél ezer milliárd forint kifizetése várható idén - közölte a Miniszterelnökséget vezető államtitkár. Lázár János egy politikai rendezvényen elmondta: augusztus óta 3 milliárd euró, mintegy 900 milliárd forrást sikerült lehívni Brüsszelből. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget is felügyelő politikus hozzátette: Magyarország 7500 milliárd forintnak megfelelő összeget kap a jövőre induló uniós ciklusban.

Az idén októberben 489 ezer álláskeresőt tartott nyilván a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat. Ez a tavaly ilyenkor bejelentett adatnál 6,6 százalékkal kisebb, a szeptemberihez képest azonban csaknem 1 százalékkal nagyobb. Októberben az álláskeresők kevesebb mint fele, 222 ezer ember kapott pénzbeli ellátást, 158 ezren pedig több mint egy éve voltak munka nélkül.

Megkezdődik a csoportos létszámleépítés első üteme a Dunaferr Zrt. vállalatcsoportnál. A cég vezetése első lépésben 158 dolgozót küld el, erről tájékoztatta a munkaügyi központot és a központi üzemi tanácsot. A lista neveket még nem tartalmaz, a névsor várhatóan a jövő héten készül el.

A pártvezetőket is felelőssé tenné a kampánytámogatás utáni elszámolásban a Fidesz. Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője szerint a pártok vezető tisztségviselőinek megnevezésével szakítanak azzal a két évtizedes gyakorlattal, hogy senki sem felelt a pártok gazdálkodásáért.

A váltóállításhoz hasonlította a szaktárca államtitkára azt a folyamatot, amely a felsőoktatásban következik. Klinghammer István szerint a minőség és a hasznosság irányába igazítják az egyetemeken, illetve főiskolákon folyó képzést. Hozzátette, minden intézmény kötelessége, hogy hozzáigazítsa oktatási profilját a társadalom elvárásaihoz.

Már tesztelik a Szolnokon készült új Intercity vasúti kocsikat. Két szerelvény is 200 kilométer per órás próbafutásokat végez Ausztriában és Németországban - mondta az InfoRádiónak a MÁV elnök-vezérigazgatója. Dávid Ilona arról is beszámolt, hogy a jövő évtől 42 darab új, Stadler Flört típusú motorvonattal bővül a budapesti elővárosi vasúti forgalom, és belekezdenek a 10 évesnél öregebb vasúti járművek külső- és belső felújításába.

Átadták a Hungária Cirkuszcsarnokot. A Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kht. fővárosi Művésztelepén elbontották az évek óta lerobbant Hippodrom és állatház épületét, a Hungária körúti területen pedig új csarnokot építettek. A kultúráért felelős államtitkár, Halász János szerint a magyar artistaképzés új bázist kapott.