Bomba az Orczy parknál - Megkezdték a robbanószerkezet hatástalanítását

InfoRádió / MTI
2013. november 21. 19:39
A tűzszerészek elkezdték a fővárosi Orczy parkban talált több mint 100 kilogrammos betonromboló gránát hatástalanítását csütörtök este - tájékoztatta a Magyar Honvédség tűzszerész ezredének kommunikációs tisztje az MTI-t.

Németh-Zsohár Agnieszka elmondta: a robbanótestben benne van a gyújtószerkezet, így először azt kell megtisztítani.

A BKV már leállította a 24-es villamos és a 3-as metró közlekedését egy szakaszon. A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása szerint a 24-es villamos az Orczy tér és Mester utca, a 3-as metró pedig a Népliget és a Deák Ferenc tér között nem közlekedik. A villamos és a metró eddig teljes vonalán közlekedett, de a járatok nem álltak meg a Nagyvárad téren.

A 116 kilogramm összsúlyú, 203 milliméteres második világháborús szovjet betonromboló gránátot csütörtök délután találták meg a fővárosi Orczy park mellett, egy építkezés közben.

Emiatt kiürítették az Egyesített Szent István és Szent László Kórház Üllői úthoz közeli főépületét és az égésplasztika egységet, lezárták a közelben lévő Heim Pál Gyermekkórház Üllői úti bejáratát.

A kiürítés ferencvárosi lakókat is érint, a Józsefvárosban senkinek nem kell elhagynia otthonát.
A rendőrség közlése szerint lezárták az Üllői utat a Korányi Sándor utca és a Vágóhíd utca között, az Orczy utat az Elnök utcától a Nagyvárad térig, valamint a Haller utcát a Nagyvárad tértől a Tűzoltó utcáig.