eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Fidesz: Bajnai osztrák bankárok kegyeit keresi

A Fidesz szóvivője szerint az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon "osztrák bankárok kegyeit keresi", miközben a magyaroknak a "fájni fog-programot" kínálja.

Hoppál Péter szombati budapesti sajtótájékoztatóján így kommentálta, hogy a volt miniszterelnök pénteken egy bécsi rendezvényen szólalt fel, és - az APA osztrák hírügynökség beszámolója szerint - egy olyan "centrista politika" mellett szállt síkra, amely véget vethetne a magyar társadalom bal- és jobboldalra hasadásának, továbbá élesen bírálta az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját.

Bajnai Gordon otthonosan mozog Bécsben, hiszen a Bajnai-cégbirodalom jelentős részének ott van a székhelye, így Ausztriában adózik - kommentálta az Együtt-PM vezetőjének előadását a Fidesz szóvivője, aki szerint a volt kormányfő "fájni fog-programjának" első számú célpontjai a gyermeket nevelők, azon belül is az édesanyák.

Azzal kapcsolatban, hogy Bajnai Gordon pénteken Budapesten közölte, az Együtt-PM szerint az adótörvényeknek ki kell kerülniük a kétharmados jogszabályok közül, Hoppál Péter azt mondta: a volt miniszterelnök ezt azért tenné, hogy végre tudja hajtani "fájni fog-programját".

A szóvivő szerint "a Bajnai Gordon által erőltetett adóemelések" nemcsak a fizetéseket és a nyugdíjakat veszélyeztetik, hanem a gyermekeket nevelők jövedelmeit is. Az Együtt-PM szövetség vezetője eltörölné a családi adókedvezményt, és ezzel elvenné a családoktól a jelenleg évi 230 milliárd forintos megtakarítást, majd azt "a bankok zsebébe" rakná - mondta.

Hoppál Péter hozzátette, hogy Bajnai Gordon tervei veszélyeztetik a kiskeresetű családok adócsökkentési programját és a gyed extrát is.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×