Fidesz: Gyurcsány Ferenc bizonyíthatóan visszaélt hatalmával

InfoRádió / MTI
2013. november 15. 15:42
A Fidesz szerint Gyurcsány Ferenc egyik államtitkárának vallomásából bebizonyosodott, hogy a volt kormányfő 2006 őszén visszaélt hatalmával és a törvényeket megkerülve utasította a rendőrséget a békés tüntetők megveretésére.

Ezt Hoppál Péter, a kormánypárt szóvivője mondta pénteken Budapesten újságíróknak.

Kiemelte, a volt államtitkár vallomása alapján Gyurcsány Ferenc minisztereit megkerülve közvetlenül beleavatkozott a 2006-os eseményekbe és közvetlenül utasította a rendőri vezetőket, akiket később ki is tüntetett.

A Fidesz szóvivője azt kérdezte, Gyurcsány Ferenc 2013. október 23-án is személyes utasításokat adott-e a tömegbe lövetésre és a békés tüntetők megveretésére. Hoppál Péter úgy fogalmazott, ezek alapján a baloldal eszköztárába sok minden belefér. "Belefér a hamisítás, belefér a szobordöntögetés és belefér az emberek megveretése. Sajnos ilyen a magyar baloldal" - mondta.

Hoppál Péter nem nevezte meg, hogy melyik volt államtitkárra gondol, de a héten Kondorosi Ferenc, a Gyurcsány-kormány akkori belügyi államtitkára kedden a Fővárosi Törvényszéken tanúként azt mondta a rendőri vezetők elleni büntetőperben, hogy Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a 2006. őszi események során többször a rendészeti minisztériumot megkerülve, közvetlenül tárgyalt rendőrségi vezetőkkel. A tanú konkrét példákat nem idézett fel, de utalt például a tévészékház ostroma kapcsán kialakult eseményekre, továbbá arra, hogy a kormányfő felhívta az országos főkapitány figyelmét az azonosítók viselésére, valamint ragaszkodott egyes rendőri vezetőkhöz, akik jelezték lemondási szándékukat.

Bajnai a családokkal fizettetné meg a bankadót

A Fidesz szerint Bajnai Gordon "fájni fog" nevű programját készíti elő, amelynek célja megszüntetni a bankadót és a különadókat, azok terhét pedig a magyar családokra, a kiskeresetűekre és a munkavállalókra hárítani.

Hoppál Péter, a Fidesz szóvivője erről is beszélt pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján az Együtt-PM szövetség vezetőjének nyilatkozatára reagálva. A kormánypárti képviselő szerint a volt kormányfő adóemelésre készül, emellett csökkentené a fizetéseket, eltörölné a családi adókedvezményt és megadóztatná a nyugdíjakat.