Wéber: Egy alternatíva maradt Gyurcsány Ferenc számára

Infostart
2013. november 12. 10:46
Komoly hatással lehet az ellenzéki együttműködésekre Gyurcsány Ferenc a következő időszakban - erről Wéber Attila szociológus beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában. Hozzátette: az ellenzéki oldalról várhatóan az MSZP és az Együtt 2014 alapíthat frakciót az országgyűlési választások után.

A most kezdődő kampányidőszakban felértékelődhetnek Gyurcsány Ferenc képességei, és ez jelentős hatással lehet az ellenzéki oldal összefogására - mondta Wéber Attila szociológus az InfoRádió Aréna című műsorában.

Egyetlen alternatíva maradt Gyurcsány Ferenc számára: a végletekig harcolni. A szociológus szerint a volt kormányfő számára most az a kérdés: lenni vagy nem lenni. Mert ha nem kerül be a parlamentbe, az a politikai karrierje végét jelentheti.

Wéber Attila arról is beszélt, hogy a Demokratikus Koalíció elnökének cselekedetei érezhetően a miniszterelnöki poszt megszerzésére irányulnak, de nem valószínű, hogy kulcspozícióba kerülhet.

Gyurcsány Ferencnek az lenne az optimális, ha egy ellenzéki párt frakcióvezetőjeként dolgozhatna és bírálhatná a kormányt. Teljesen nyilvánvaló, hogy 2018-ra vissza akar térni, ha 2014-ben sikerült megkapaszkodnia, akkor az ő törekvései az újbóli miniszterelnökségre irányulnak -véli a szociológus.

Az ellenzéki összefogás kapcsán Wéber Attila azt mondta: benne van az MSZP és az Együtt 2014 közötti megállapodásában, hogy abban az MSZP fogja adni a miniszterelnököt Mesterházy Attila személyében. Ezt valószínűsíti a megállapodás. Ennek a két pártnak az összefogása olyan konglomerátumot ad, amely megkerülhetetlen lesz a következő parlamentben.

Wéber Attila hangsúlyozta, hogy az ellenzéki összefogást az is meghatározhatja, hogy az Együtt 2014 és a Demokratikus Koalíció szavazótáborában jelentős átfedést lehet látni.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.