Felmentették tisztségéből az ittas vezetésért elítélt mohácsi bírót

InfoRádió / MTI
2013. november 5. 15:19
Áder János köztársasági elnök felmentette tisztségéből az ittas járművezetés miatt jogerősen elítélt mohácsi bírót a napokban - tájékoztatta a Pécsi Törvényszék szóvivője kedden az MTI-t.

Hajdu István közleményében azt írta, az államfő október 30-i hatállyal hozta meg döntését, azután, hogy a Pécsi Törvényszék elnöke fegyelmi eljárást kezdeményezett a bíró ellen, a Kúria mellett működő másodfokú szolgálati bíróság pedig jogerősen helybenhagyta az elsőfokú szolgálati bíróságnak a férfi felmentésére irányuló indítványát.

A Mohácsi Járásbíróság polgári bírája 2011. december 9-én Pécsen autójával egy parkoló gépkocsinak ütközött, amely ennek következtében villanyoszlopnak vágódott. A bíró vérében 1,44 ezrelék alkohol volt, ami enyhe fokú alkoholos befolyásoltságot jelent.

A férfit a Szekszárdi Járásbíróság az idén tavasszal jogerősen ittas járművezetés vétsége miatt 400 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta és egy év öt hónapra eltiltotta a járművezetéstől.