A nemzetgazdasági miniszter szerint a családi adókedvezmény kiterjesztése 260 ezer kiskeresetű családnak kedvez. Varga Mihály a Parlamentben arról is beszélt, hogy a főállású kisadózókra vonatkozó jogszabály módosítások után számos munkavállaló havi tételes adója az eddigi összeg felére, 25 ezer forintra csökken. Megismételte, hogy a népegészségügyi termékadót kiterjesztik a sok hozzáadott cukrot tartalmazó, alacsony gyümölcstartalmú szörpökre és sűrítményekre is. A tárcavezető a változások fő céljainak a családok terheinek csökkentését, a vállalkozói környezet javítását, az adminisztráció mérséklését és a gazdaság fehérítését nevezte.
Húsz bázisponttal 3,4 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot a Monetáris Tanács. Az újabb kamatvágás megfelel a piaci várakozásoknak. A jegybank tavaly augusztusban kezdett enyhítési ciklusba, a kamatszint csaknem a felére csökkent azóta. A Monetáris Tanács nem zárta ki kamat további mérséklését.
Az agrárgazdaságért felelős államtitkár szerint kiválóak az őszi betakarítású növények hozamai. Czerván György egy szolnoki előadáson azt mondta, a júliusi és augusztusi kánikula és szárazság ellenére is megnyugtató termés eredmények várhatók napraforgóból és kukoricából. Hozzátette, kukoricából az ország ellátása után két-két és fél millió tonna mehet exportra.
A kormány biztosítja a pénzügyi forrásokat a természetjárás fejlesztéséhez - mondta a miniszterelnök a Som-hegyi turistaház átadásán. Orbán Viktor a kabinet 8 pontos akciótervének részeként említette, hogy mintegy 1,4 milliárd forintból 22 ezer kilométernyi turistautat, kisvasutakat, tanösvényeket, erdei kerékpár-, illetve vízi utakat mérnek fel, és újrafestik a jelzéseket. Egy internetes eseménynaptárt is létrehoznak a nemzeti parkok és a turistaszövetség programjaival.
Fenntartja az elsőajtós felszállási rendet, és bővíti az így üzemelő járatok számát a Budapesti Közlekedési Központ, mert az is hozzájárul a bevételek folyamatos növekedéséhez. A társaság ezzel válaszolt a BKV buszvezetőinek felvetéseire, akik a jegyellenőrzés miatti pluszfeladatokat tették szóvá. A BKK azt mondja, a járművezetők képzésébe beépítették a szükséges tudnivalókat, a sofőrök a fedélzeten eladott menetjegyek után jutalékot kapnak, a szabályok betartásának ellenőrzéseit pedig fenntartják.
Nem kerülhet szabadlábra, illetve házi őrizetbe a tavaly augusztusi, M3-as autópályán történt halálos közlekedési balesetet okozásával vádolt szlovák nő. A Gödöllői Járásbíróság elutasította Eva Reze¹ova és védőjének indítványát, így a vádlott több mint egy év után továbbra is előzetes letartóztatásban marad. A perbeszédeket várhatóan három hét múlva tartják, az ítéletet november 22-én hirdetik ki.
A titkos dokumentumokat kiszivárogtató Wikileaks portál úgy tudja, Budapesten is működtetett egy lehallgató és átjátszó központot az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség. Állítólag a világszerte létrehozott, ilyen állomásokat jelző térkép is a lehallgatási botrányt kirobbantó Edward Snowden által közzé tett iratok között szerepelt. A dokumentum arra utal, hogy az ügynökség aktív, műszaki és alvó központokat tartott fenn. Létezett egy negyedik kategória is, egyes városokban kihelyezett személyzet dolgozott, ezek közé sorolja a térkép Budapestet. -- Korábban a magyar kormányfő azt mondta, ő a nemzeti érdekeket érintő kérdésekben a személyes egyeztetéseket részesíti előnyben, mobiltelefont, internetet nem használt ilyen célra.