MSZP: csúsztatások a költségvetésben

InfoRádió / MTI
2013. október 26. 15:39
Az MSZP szerint a kormány jövő évi költségvetési törvényjavaslata csúsztatásokat és hazugságokat tartalmaz, a valóság ugyanis az, hogy a magyar gazdaság a legjobb esetben is csak oda térhet vissza tavaszra, ahonnan a három évvel ezelőtti kormányváltáskor elindult - mondta Burány Sándor, a szocialista párt országgyűlési képviselője.

Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott, hiába hirdette meg sokadik harcát Orbán Viktor miniszterelnök október 23-án, kormányzásának négy éve elpocsékolt időnek számít majd.

Az MSZP képviselője a 2014-es büdzsé hazugságainak példájaként említette a foglalkoztatás bővülésére tett utalásokat. Elmondása szerint ugyanis a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb adatai azt mutatják, hogy az idén nem dolgoznak többen a korábbiaknál sem a versenyszférában, sem a közmunkásokkal is kiegészítve a teljes lakosság körében.

Burány Sándor csúsztatásnak minősítette a kabinetnek az államadósság csökkenéséről szóló közléseit is. Az Államadósság Kezelő Központ legutóbbi statisztikájára hivatkozva azt mondta, az államadósság tavaly decemberhez képest nagymértékben nőtt, és a kormányváltás idején mértnél is nagyobb kétezermilliárd forinttal.

A Fidesz reagálásban közölte: a szocialisták már a költségvetést is hamisítják, szakértőnek mutatják magukat, miközben kormányzásuk alatt megduplázták az államadósságot és IMF-hitel nélkül mozdulni sem tudtak volna.