Ebben az évben is számos rendezvényt tartanak Budapesten anemzeti ünnep, október 23-a alkalmából, amelyek miatt változások, lezárások lépnek életbe a tömegközlekedésben és a közutakon egyaránt. Idén a 23-ai állami rendezvénynek a Hősök tere és a Terror háza ad helyet, emellett további ünnepi programokra, felvonulásra kerül sor az Andrássy úton, a Bem József tértől a Margit hídon át, a Szent István körúton Andrássy útig, illetve a Széchenyi tér—Műegyetem útvonalon, a Vértanúk terén, a Deák Ferenc téren és a Műegyetem előtt.
Nem, vagy csak rövidített, módosított útvonalon közlekedik számos közösségi közlekedési járat. Az egész napos rendezvények megközelítésére a budai és pesti, főútvonalakat, hidakat is érintő lezárások miatt a belvárosban a kötöttpályás közösségi közlekedési járatok - elsősorban a metró- igénybevételét kérik mindenkitől az egyéni autós közlekedés helyett, személygépkocsival ugyanis a belvárost megközelíteni, illetve ott megállni szinte lehetetlen lesz!
Közúti forgalomkorlátozások
Október 23-án, szerdán 7:00-10:00, majd 12:00-20:00 között lezárják a Dózsa György utat a Szondi utca és a Városligeti fasor között.
Október 23-án, szerdán 13:00-14:00 között szakaszosan lezárják a Széchenyi tér—Lánchíd—Clark Ádám tér—Lánchíd utca—Apród utca—Döbrentei tér—Szent Gellért rakpart—Szent Gellért tér—Budafoki út—Egry József utca—Műegyetem útvonalat.
Október 23-án, szerdán 14:00-16:00 között szakaszosan lezárják a Bem József tér-Bem rakpart-Margit hídi felhajtó—Margit híd-Nagykörút-Oktogon-Andrássy út útvonalat.
Október 23-án, szerdán 14:00 és 17:00 között lezárják a Műegyetem rakpartot.
Október 23-án, szerdán 13:00-14:20 között lezárják a Vértanúk terét, majd 14:00-20:00 között a Bajcsy-Zsilinszky utat az Andrássy út és a Deák Ferenc tér között.Változások a közösségi közlekedésben
Az alábbiakban olvashatóak a közösségi közlekedési járatok október 22-ei, keddi és 23-ai, szerdai tervezett útvonal-módosításai. A közúti lezárásokról, forgalomkorlátozásokról a rendőrség dönt, ezért a járatok terelésével kapcsolatban a változtatás jogát fenntartjuk. Kérjük, hogy mielőtt útnak indulnak, tájékozódjanak járataink közlekedéséről a folyamatosan frissülő, percrekész közlekedési információkat nyújtó BKK Info oldalán (mobiltelefonról itt érhető el), valamint figyeljék Facebook oldalunkat, ahol az aktuális közlekedési helyzetről tájékoztatást adunk.
M1-es metró
Szerdán 12:00 és 20:00 között lezárják a Hősök tere állomást.
Ezen felül 15:00 és 16:00 között, az Andrássy úti felvonulás idején - rendőrségi döntés alapján - szakaszosan lezárhatják az Oktogon—Széchenyi fürdő közötti állomásokat.
2V villamospótló autóbusz
Szerdán 13:30-15:30 között nem közlekedik.
4-es, 6-os villamos
Szerdán délután rövidített útvonalon közlekedik,
13:30-14:00 között a dél-budai végállomása és a Jászai Mari tér,
14:00-14:30 között a dél-budai végállomás és az Oktogon M, majd
14:30-15:30 között a dél-budai végállomás és a Blaha Lujza tér M között.
7-es, 7A, 7E, 107E, 133E, 233E autóbusz
Kedden 16:20-16:40 között módosított útvonalon, a Szabadság híd—Kiskörút felé közlekedik,
a pesti végállomás irányában a Szabadság híd—Fővám tér—Vámház körút—Kálvin tér—Múzeum körút—Rákóczi út útvonalon, és nem érinti a Rudas gyógyfürdő, majd a Ferenciek tere M megállót. A módosított útvonalon az alábbi megállókban lehet felszállni a buszra:
Fővám tér (csak a 7-es, 7A): a 115-ös busz megállója,
Kálvin tér M: a 9-es busz megállója,
Astoria M: a 7-es busz megállója.
a budai végállomás irányában a Múzeum körút—Kálvin tér—Vámház körút—Szabadság híd—Szent Gellért tér útvonalon, és nem érinti a Ferenciek tere M, majd a Rudas gyógyfürdő megállót. A módosított útvonalon az alábbi megállókban lehet felszállni a buszra:
Astoria M: a 7-es, 7A busz megállója,
Kálvin tér M: a villamospótló busz megállója,
Fővám tér (csak a 7-es, 7A): a villamospótló busz megállója.
9-es autóbusz
Szerdán 13:00—15:00 között a Margit híd, a Szent István körút és a Bajcsy-Zsilinszky út lezárása miatt két szakaszon, megosztva közlekedik a Margit híd, budai hídfő H—Astoria M közötti megállók kihagyásával
Óbuda, Bogdáni út—Üstökös utca között, illetve
Kőbánya vasútállomás-Uránia között, a Kálvin tértől a Múzeum körút—Astoria—Rákóczi út—Uránia—Rákóczi út—Astoria—Múzeum körút útvonalon.
Szerdán 15:00—20:00 között mindkét irányban módosított útvonalon, az Erzsébet hídon át jár.
Óbuda, Bogdáni út felé az Astoriától a Kossuth Lajos utca—Ferenciek tere—Szabad sajtó út—Erzsébet híd—Döbrentei tér—Apród utca—Lánchíd utca—Clark Ádám tér—Fő utca—Jégverem utca—Bem rakpart—Árpád fejedelem útja útvonalon közlekedve nem érinti a Deák Ferenc tér M—Margit híd, budai hídfő H közötti megállókat. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Ferenciek tere: az 5-ös, a 7-es, a 7E, a 8-as busz megállója,
Clark Ádám tér: a 86-os busz megállója,
Halász utca: a 86-os busz megállója,
Bem József tér: a 86-os busz megállója,
Batthyány tér M+H: a 86-os busz megállója,
Margit híd, budai hídfő H: a 86-os busz megállója.
Kőbánya alsó vasútállomás felé az Árpád fejedelem útjától a Bem rakpart—Bem József tér—Fő utca—Clark Ádám tér—Lánchíd utca—Apród utca—Szarvas tér—Döbrentei tér—Erzsébet híd—Szabad sajtó út—Ferenciek tere—Kossuth Lajos utca—Astoria—Múzeum körút útvonalon közlekedve nem érinti a Jászai Mari tér—Astoria M közötti megállókat. A módosított útvonalon a buszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Bem József tér: a 86-os busz megállója,
Batthyány tér M+H: a 86-os busz megállója,
Szilágyi Dezső tér: a 86-os busz megállója,
Clark Ádám tér: a 86-os busz megállója,
Szarvas tér: a 86-os busz megállója,
Döbrentei tér: a 86-os busz megállója,
Ferenciek tere: az 5-ös, 7-es, 7E, 8-as busz megállója,
Astoria M: a villamospótló busz megállója az Astoria szálló előtt.
16-os autóbusz
Szerdán 14:00-20:00 között a Bajcsy-Zsilnszky út—Arany János utca M ideiglenes végállomás (a 9-es busz megállója)—Bajcsy-Zsilinszky út—József Attila utca módosított útvonalon közlekedik.
18-as villamos
Kedden 16:00-17:00 között két szakaszon, megosztva közlekedik:
a Széll Kálmán tér M—Döbrentei tér között, és
a Savoya Park—Szent Gellért tér között.
19-es, 41-es, 47-es, 49-es villamos
Kedden 16:20-16:40 között rövidített útvonalon, a dél-budai végállomása és a Szent Gellért tér között közlekedik.20E autóbusz
Szerdán 7:00-10:00, majd 12:00-20:00 között
Káposztásmegyer felé a Dózsa György út—Ajtósi Dürer sor—Hungária körút—Reitter Ferenc utca módosított útvonalon halad, és nem érinti a Hősök tere M, majd a Róbert Károly körút megállót. A módosított útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Ajtósi Dürer sor: a 30-as busz megállója,
Zichy Géza utca: a 74-es trolibusz megállója,
Kacsóh Pongrác út: a 901-es busz megállója,
Reitter Ferenc utca: a 32-es busz megállója.
a Keleti pályaudvar M felé a Reitter Ferenc utca—Mór utca—Szent László út—Vágány utca—Hungária körút—Ajtósi Dürer sor—Dózsa György út módosított útvonalon halad, és nem érinti a Hősök tere M megállót. A módosított útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Kacsóh Pongrác út: a 901-es busz megállója,
Zichy Géza utca: a 74-es trolibusz megállója,
Ajtósi Dürer sor: a 79-es trolibusz megállója.
26-os autóbusz
Szerdán 13:30-15:00 között rövidített útvonalon, az Árpád híd M—Centenáriumi emlékmű között jár.
30-as, 30A, 230-as autóbusz
Szerdán 7:00-10:00, majd 12:00-20:00 között
a Keleti pályaudvar M irányában a járat a Gundel Károly út—Állatkerti körút—Hermina út—Ajtósi Dürer sor—Dózsa György út módosított útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M—Dembinszky utca közötti megállókat. A módosított útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Gundel Károly út (Hősök tere)
Állatkert: a 72-es trolibusz megállója,
Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállója,
Kacsóh Pongrác út: a 72-es trolibusz megállója,
Bethesda utca: a 72-es trolibusz megállója,
Közlekedési Múzeum: a 72-es trolibusz megállója,
Vakok Intézete: a 72-es trolibusz megállója,
Zichy Géza utca: a 74-es trolibusz megállója,
Ajtósi Dürer sor: a 79-es trolibusz megállója.
Káposztásmegyer irányában a járat az Ajtósi Dürer sor—Hermina út—Állatkerti körút—Gundel Károly út—Dózsa György út módosított útvonalon halad és nem érinti a Damjanich utca, majd a Hősök tere M megállót. A módosított útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Zichy Géza utca: a 74-es trolibusz megállója,
Vakok Intézete: a 72-es trolibusz megállója,
Közlekedési Múzeum: a 72-es trolibusz megállója,
Bethesda utca: a 72-es trolibusz megállója,
Széchenyi Fürdő M: a 72-es trolibusz megállója,
Állatkert: a 72-es trolibusz megállója,
Gundel Károly út: a 75-ös, 79-es trolibusz megállója.
70-es, 78-as trolibusz
Kedden 16:00-tól az utolsó járatindulásig módosított útvonalon közlekedik.
A Kossuth Lajos tér M felé a járat a Teréz körút—Oktogon—Andrássy út—Nagymező utca útvonalon halad. Kimarad az Akácfa utca és az Andrássy út (Opera M) megálló. A módosított útvonalon a trolibuszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Oktogon M: a 105-ös busz megállója,
Andrássy út (Opera M): az Andrássy úton a Nagymező utca kereszteződése előtt.
Erzsébet királyné útja, aluljáró, valamint a Keleti pályaudvar M (Garay utca) felé a járat az Andrássy út—Oktogon—Teréz körút—Király utca útvonalon halad. Kimarad az Akácfa utca és az Erzsébet körút megálló. A módosított útvonalon a trolibuszra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Oktogon M: a 105-ös autóbusz megállója,
Erzsébet körút: a Király utcában, a körútról történő bekanyarodás után.
72-es trolibusz
Szerdán 13:30-15:30 között módosított útvonalon, autóbuszokkal lehet utazni a vonalon.
Az Arany János utca irányában a járat a Ferdinánd híd—Lehel tér—Váci út—Nyugati téri felüljáró—Bajcsy-Zsilinszky út—Arany János utca módosított útvonalon halad és nem érinti a Szinyei Merse utca, a Ferdinánd híd (Izabella utca) és a Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca) megállót. A módosított útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Podmaniczky utca: a Ferdinánd híd felhajtója előtt,
Lehel tér M: a 115-ös busz megállója.
Zugló vasútállomás irányában a járat az Arany János utca—Bajcsy-Zsilinszky út—Nyugati téri felüljáró—Váci út—Ferdinánd híd—Podmaniczky utca útvonalon halad, és nem érinti a Podmaniczky utca—Szinyei Merse utca közötti megállókat. A módosított útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Váci út: a Balzac utca magasságában,
Szinyei Merse utca: a Podmaniczky utcában a Szinyei Merse utca kereszteződése után.
73-as trolibusz
Szerdán 12:00-től az utolsó járatindulásig nem közlekedik.
75-ös trolibusz
Szerdán napközben módosított útvonalon, a Hermina úton át közlekedik.
7:00-20:00 között a Jászai Mari tér (Budai Nagy Antal utca) felé kimaradnak a Zichy Géza utca—Hősök tere M közötti megállók. A módosított útvonalon a járatra a Stefánia úton, az Ajtósi Dürer sor kereszteződése előtt, majd a 72-es trolibusz Vakok Intézete, Közlekedési Múzeum, Bethesda utca, Széchenyi fürdő M és Állatkert megállóiban lehet felszállni.
7:00-10:00 és 12:00-20:00 között a Puskás Ferenc Stadion M felé kimaradnak a Hősök tere M—Zichy Géza utca közötti megállók. A módosított útvonalon a járatra Gundel Károly út (Hősök tere) megállóban, a 72-es trolibusz Állatkert, Széchenyi fürdő M, Kacsóh Pongrác út, Bethesda utca, Közlekedési Múzeum, Vakok Intézete megállójában, majd a Stefánia út megállóban lehet felszállni.
76-os trolibusz
Szerdán 12:00-20:00 között az Andrássy út zárása miatt módosított útvonalon, részint a 72-es trolibusz vonalát követve közlekedik.
A járat a Jászai Mari tér irányában a Keleti pályaudvar—Nefelejcs utca—István utca—Ajtósi Dürer sor—Hermina út—Állatkerti körút—Gundel Károly út—Szondi utca—Izabella utca módosított útvonalon halad. Kimaradnak a Keleti pályaudvar M (Garay utca)—Andrássy út közötti megállók. A módosított útvonalon közlekedő járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Keleti pályaudvar M (Garay utca): a 79-es trolibusz végállomása,
Zichy Géza utca: a 74-es, 75-ös trolibusz megállóhelye,
Vakok Intézete: a 72-es trolibusz megállója,
Közlekedési Múzeum: a 72-es trolibusz megállója,
Bethesda utca: a 72-es trolibusz megállója,
Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállója,
Állatkert: a 72-es trolibusz megállója,
Gundel Károly út: a 72-es trolibusz megállója,
Honvédkórház (Hősök tere M) : a 72-es trolibusz megállója,
Rippl-Rónai utca: a 72-es trolibusz megállója.
A Keleti pályaudvar M (Garay utca) irányában a járat a Podmaniczky utca—Munkácsy Mihály utca—Szondi utca—Gundel Károly út—Állatkerti út—Hermina út—Ajtósi Dürer sor—Dózsa György út—Alpár utca—Garay utca—Baross tér módosított útvonalon halad, és nem érinti az Izabella utca—Keleti pályaudvar M (Garay utca) közötti megállókat. A járatra a módosított útvonalon az alábbi megállókban lehet felszállni:
Szinyei Merse utca: a Podmaniczky utcában a Szinyei Merse utca kereszteződése után,
Rippl-Rónai utca: a 72-es trolibusz megállója,
Honvédkórház (Hősök tere M) : a 72-es trolibusz megállója,
Gundel Károly út: a 72-es trolibusz megállója,
Állatkert: a 72-es trolibusz megállója,
Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállója,
Bethesda kórház: a 72-es trolibusz megállója,
Közlekedési Múzeum: a 72-es trolibusz megállója,
Vakok Intézete: a 72-es trolibusz megállója,
Zichy Géza utca: a 74-es, 75-ös trolibusz megállója,
Ajtósi Dürer sor: a 79-es trolibusz megállója,
Cserhát utca: a 79-es trolibusz megállója,
Keleti pályaudvar M: a 79-es trolibusz megállója.
86-os autóbusz
Kedden délután két szakaszon, megosztva közlekedik:
a vonal déli szakaszán 16:20 és 18:30 között Újbuda, Függetlenségi park—Batthyány tér M+H között,
a vonal északi szakaszán
16:20-17:00 között Óbuda, Bogdáni út—Batthyány tér M+H között,
17:00-18:30 között pedig Óbuda, Bogdáni út—Margit híd H között.
Szerdán 13:00-14:30 között két szakaszon, megosztva közlekedik:
a vonal déli szakaszán Újbuda, Függetlenségi park és a Batthyány tér M+H között,
a vonal északi szakaszán pedig Óbuda, Bogdáni út és a Margit híd H között.
91-es, 191-es, 291-es autóbusz
Szerdán 13:30-14:30 között a 91-es és a 291-es autóbusz rövidített útvonalon, a Széll Kálmán tér M, illetve Zugliget (Libegő) és a Margit körút között jár. Ideiglenesen felszállóhelyet jelölünk ki a Margit utcában, a Margit körút kereszteződése után. A 191-es autóbusz a Széll Kálmán tér M és a Sarolta utca között módosított útvonalon közlekedik: a Rómer Flóris utca—Margit körút—Széll Kálmán tér—Margit körút—Margit utca útvonalon.
Szerdán 14:30-15:15 között mindhárom járat budai végállomása és a Jászai Mari tér között jár.
105-ös busz
A Gyöngyösi utca irányában kedden 23:00-tól az utolsó járatindulásig, szerdán az első járatindulástól 13:00-ig, majd szerdán 17:00-20:00 között az Oktogontól a Teréz körút-Podmaniczky utca-Munkácsy Mihály utca-Szondi utca-Dózsa György út módosított útvonalon haladva nem érinti a Kodály körönd M, a Bajza utca M és a Hősök tere M megállót. A módosított útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Nyugati pályaudvar (Podmaniczky utca): a 72-es trolibusz megállója,
Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállója,
Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállója,
Bajza utca: a 72-es trolibusz megállója,
Munkácsy Mihály utca: a 72-es busz megállója,
Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállója.
Az Apor Vilmos tér irányában
kedden 23:00-tól az utolsó járatindulásig, majd szerdán az első járatindulástól 13:00-ig a Dózsa György úttól a Szondi utca-Bajza utca-Podmaniczky utca-Teréz körút-Nyugati tér-Teréz körút-Oktogon-Andrássy út módosított útvonalon halad, ezért nem érinti a Hősök tere M, Bajza utca M, Kodály körönd M megállót. A módosított útvonalon a járatra az alábbi megállókban lehet felszállni:
Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállója,
Rippl-Rónai utca: a 72-es trolibusz megállója,
Bajza utca: a 72-es trolibusz megállója,
Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállója,
Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállója,
Nyugati pályaudvar (Podmaniczky utca): a 72-es trolibusz megállója,
Nyugati pályaudvar M: a 9-es busz megállója.
ezen felül szerdán 17:00-20:00 között a Deák Ferenc tér M helyett a József Attila utcában a Hercegprímás utca kereszteződése előtt áll meg.
Szerdán 13:00-17:00 között két szakaszon, megosztva közlekedik a Széchenyi István tér-Vágány utca/Lehel tér közötti megállók kihagyásával
a Gyöngyösi utca M-Mexikói út M között a Vágány utcától a Hungária körút-Kacsóh Pongrác út-Mexikói út-Szőnyi út-M3-as bevezető út-Róbert Károly körút-Lehel utcaútvonalon, illetve
az Apor Vilmos tér-Batthyány tér M között a Clark Ádám tértől a Fő utca-Jégverem utca-Bem rakpart-Batthány tér M+H-Fő utca-Clark Ádám tér útvonalon.
115-ös autóbusz
Szerdán 14:00 és 20:00 között két szakaszon, megosztva közlekedik,
a vonal északi felén az Árpád híd M—Széchenyi István tér, illetve
a vonal déli felén a Boráros tér (Közraktár utca) H—Uránia között.
Ezen felül 14:00-15:30 között a Nagykörút zárása miatt a vonal északi ágán a járat a Lehel tértől a Váci út—Nyugati téri felüljáró—Bajcsy-Zsilinszky út—Kálmán Imre utca—Honvéd utca—Báthory utca—Nádor utca—József Attila utca—Széchenyi István tér—Akadémia utca—Steindl Imre utca—Nádor utca—Vértanúk tere—Báthory utca—Szemere utca—Kálmán Imre utca—Bajcsy-Zsilinszky út—Nyugati téri felüljáró—Váci út—Lehel tér módosított útvonalon közlekedik és a Széchenyi István tér irányában nem érinti a Csanády utca, a Radnóti Miklós utca, a Szent István körút, a Markó utca, a Szende Pál utca, a Március 15. tér és a Fővám tér megállókat. A járatra a módosított útvonalon az alábbi megállókban lehet felszállni:
Bajcsy-Zsiliszky út: a 70-es, 78-as trolibusz megállója,
Honvéd utca: a 70-es, 78-as trolibusz megállója,
Széchenyi István tér: a villamospótló autóbusz megállója,
Kossuth Lajos tér M: saját megállója,
Váci út: a Balzac utca magasságában.
160-as, 260-as autóbusz
Kedden 17:00-18:30 között, majd szerdán 13:00-14:30 között rövidített útvonalon, Békásmegyer H-tól illetve a Kocsis Sándor úttól csak a Margit Híd H-ig közlekedik.
979-es éjszakai autóbusz
A keddről szerdára, illetve a szerdáról csütörtökre virradó éjszaka módosított útvonalon, az Andrássy út helyett a Podmaniczky utcán közlekedik.
Újpalota, Nyírpalota út irányában kimaradnak a Bajcsy-Zsilinszky út M—Hősök tere M közötti megállók. A járatra a módosított útvonalon az alábbi megállókban lehet felszállni:
Szent István Bazilika: a 9-es busz megállója,
Arany János utca M: a 9-es busz megállója,
Podmaniczky utca: a 72-es trolibusz megállója,
Nyugati pu. M (Podmaniczky utca): a 72-es trolibusz megállója,
Ferdinánd híd (Izabella utca) : a 72-es trolibusz megállója,
Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállója,
Bajza utca: a 72-es trolibusz megállója,
Munkácsy Mihály utca: a 72-es trolibusz megállója,
Honvédkórház (Hősök tere M) : a 72-es trolibusz megállója,
Hősök tere M: a 105-ös busz megállója.
Csepel, Csillagtelep irányában kimaradnak a Hősök tere M—Bajcsy-Zsilinszky út M közötti megállók. A járatra a módosított útvonalon az alábbi megállókban lehet felszállni:
Hősök tere: a 20E busz megállója,
Szinyei Merse utca: a 72-es trolibusz megállója,
Ferdinánd híd (Izabella utca): a 72-es trolibusz megállója,
Nyugati pályaudvar M (Podmaniczky utca): a 72-es trolibusz megállója,
Bajcsy-Zsilinszky út: a 72-es trolibusz megállója,
Arany János utca M: a 72-es trolibusz megállója,
Szent István Bazilika: a 9-es busz megállója.
A Budapesti Közlekedési Központ célja, hogy a rendezvények idején is a lehetőségekhez mérten zavartalan legyen a forgalom. A forgalomkorlátozások okozta nehézségek miatt a közlekedők megértését és türelmét kérik és köszönik! Kérik azt is, aki nem az ünnepi rendezvényekre igyekszik és teheti, kerülje el a belvárost!