Megkezdődtek az október 23-ai megemlékezések - a nap hírei

Infostart
2013. október 22. 21:22
A művészetről, mint erőforrásról beszélt a kormányfő a felújított Zeneakadémián. Elhunyt Für Lajos volt honvédelmi miniszter.

A forradalmakat soha nem a múlt erői vívták - mondta közigazgatási államtitkár a budapesti Műegyetemen az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepi megemlékezésen. Rétvári Bence úgy fogalmazott: az 1956-os forradalom abban különbözik sok más szabadságharctól, hogy nem elsősorban politikusok, vezetők, hanem pesti fiatalok, egyetemisták hívták életre. Az ünnepségen részt vett Sólyom László volt államfő, Fekete Tamás az 1956-os forradalmi bizottság tagja és Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke, valamint kormánytagok, illetve az egykori műegyetemi nagygyűlés résztvevői. A rendezvény előtt az intézmény rektora és az egyetem hallgatói csendes gyertyagyújtással emlékeztek a forradalom hőseire. A program a hagyományos fáklyás menettel folytatódott, a résztvevők a Műegyetem rakpartról a Bem térre vonultak át.

A miniszterelnök szerint a művészet erőforrás, szükség van a kiváló művészekre és a magyar önkifejezés minden formájára. Orbán Viktor a felújított Zeneakadémiát megnyitó gálaesten elmondta: a gazdasági válság ellenére is egyre több erő, figyelem, valamint pénz jutott a kultúrára, és ez így lesz jövőre is. Batta András rektor hangsúlyozta: ez az épület több, mint hangversenyterem, hiszen olyan zenészgenerációk nőttek fel itt, akik világhírűvé tették az intézményt. Előzőleg a kormányfő és Eduárd kenti herceg adta át a Zeneakadémia Solti Györgyről elnevezett kistermét. Az épület mellett Martonyi János külügyminiszter avatta fel Solti György szobrát. A világhírű karmester özvegye, Lady Valerie Solti arról beszélt, hogy a Zeneakadémián töltött diákévek jelentős mértékben meghatározták férje életét.

Januártól újra változik a közszolgáltatásokról kapott számla formája - jelentette be a Fidesz rezsicsökkentésért felelős képviselője. Németh Szilárd a parlament fogyasztóvédelmi bizottságának ülésén elmondta: egyszerűbb lesz a számlakép, jól látható lesz rajta mekkora volt a fogyasztás, mennyi volt az egységár, mennyit kell fizetni, és az is, hogy a rezsicsökkentéssel mennyit takarított meg a fogyasztó. Hozzátette: ha a gazdasági helyzet engedi, tavasszal újabb rezsicsökkentés lesz.

A jövedelmi különbségek csökkentését és az eltérő háttérrel rendelkezők esélyegyenlőségének biztosítását tartja az egyik legfontosabb feladatnak az MSZP kormányra kerülése esetén a szocialista párt elnöke. Mesterházy Attila az InfoRádió Aréna című műsorában úgy vélte: a nehezebb körülmények között élő embereket egyáltalán nem segíti a jelenlegi kormány. Hozzátette: a közmunkaprogramok helyett az MSZP az oktatásra, átképzésre, továbbképzésre fordítana több forrást, mert a versenyképesebb tudás nagyobb lehetőséget teremtene az emberek számára.

Aláírta az országgyűlési választásokról kötött együttműködési megállapodást az MSZP és az Együtt-PM vezetője. Mesterházy Attila szocialista pártelnök és Bajnai Gordon, az Együtt-PM szövetség első embere augusztus végén egyezett meg arról, hogy a két szervezet külön országos listát állít, nem neveznek meg közös miniszterelnök-jelöltet, és mind a 106 egyéni választókerületben csak egy jelöltet indítanak. Arról is megállapodtak, hogy 75 körzetben az MSZP, 31-ben az Együtt-PM dönthet az indulóról. Az egyezség része, hogy ha a baloldal győz a jövő tavaszi parlamenti választásokon, akkor az a párt adja a kormányfőt, amelyik több listás szavazatot szerzett.

Elhunyt Für Lajos volt honvédelmi miniszter, 83 éves korában, kedd hajnalban a budapesti Honvédkórházban érte a halál. A történész, politikus, 1987-ben részt vett a lakiteleki találkozón, az MDF alapító tagja, 1989-ben pedig a párt köztársasági elnök-jelöltje volt. 1994 és 1996 között a párt elnökévé választották. 1990 és 1994 között az Antall-, majd a Boross-kormányban töltötte be a honvédelmi miniszteri posztot. Für Lajos hajtotta végre az átalakulást a hadseregben a rendszerváltozás után, és az egyetlen MDF alapító tag, aki miniszteri rangot kapott. Für Lajost a Honvédelmi Minisztérium saját halottjának tekinti, temetését a hozzátartozók kérésére szűk, családi körben rendezik meg.

Az Alkotmánybíróság szerint nem jogsértő díjazást ajánlani a népszavazási aláírásgyűjtésért. A testület megsemmisítette a Kúria döntését, amely szerint törvényellenesen ajánlott díjazást az LMP az általa kezdeményezett népszavazással kapcsolatban a legtöbb aláírás összegyűjtőinek. Az Alkotmánybíróság most először semmisített meg kúriai döntést.

Átadták a fővárosnak a 4-es metró első elkészült állomásának, a Bikás parki megálló használatbavételi engedélyeit. Tarlós István főpolgármester elmondta: felgyorsították az engedélyezési eljárást, és szerinte tartható a 2014 márciusi átadási határidő.