Így ünnepel az ország október 23-án

InfoRádió / MTI
2013. október 22. 17:30
Országszerte több mint 500 rendezvényt jelentettek be a rendőrségen az október 23-ai megemlékezésekhez kapcsolódóan. Az állami ünnepségsorozat már hétfőn elkezdődött.

Kedd délután a Műegyetemen tartanak megemlékezést, az ünnepségen beszédet mond - többek között - Péceli Gábor, az intézmény rektora, és Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára. Az áldozatok falának koszorúzása után kezdődik a Rákóczi Szövetség fáklyás felvonulása a Műegyetem rakpart - Clark Ádám tér - Bem József tér útvonalon.

Majd a külügyminiszter avatja fel Solti György szobrát a Liszt Ferenc téren. Este Liszt Ferenc születésének 202. évfordulóján zárt körű ünnepség keretében nyílik meg a Zeneakadémia megújult épülete. A gálaműsort a közszolgálati csatornák élőben közvetítik, az ünnepség elején Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet.

Kedden kora délelőtt - az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján - katonai tiszteletadás mellett vonják fel a nemzeti lobogót. Az ünnepség idén - a Kossuth tér felújítása miatt - a Hősök terén lesz.
Délután - a forradalom áldozatainak tiszteletére - ünnepi gyertyagyújtást tartanak a Terror Háza Múzeumnál. Délután négy órakor a Hősök terén tartják az ünnepi megemlékezést, amelyen Orbán Viktor miniszterelnök mond beszédet.

Számos más szervezet tart megemlékezést, felvonulást holnap a fővárosban. A békemenet délután két órakor indul a budai Bem József térről a Margit hídon át az Andrássy úton keresztül a Hősök terére. A tervek szerint a menet az állami ünnepség kezdetére érkezik a helyszínre. A szervezők azt mondják: a harmadik Békemenet célja a méltóságteljes megemlékezés és a belső támadásokkal szembeni kiállás.

A baloldali ellenzék délután két órától tart megemlékezést a Műegyetem rakparton. A tervek szerint itt felszólal majd Mesterházy Attila, az MSZP elnöke, Bajnai Gordon, az Együtt-PM vezetője, Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, valamint Ungár Klára, a Szabad Emberek Magyarországért Liberális Párt elnöke, Bokros Lajos, a Modern Magyarország Mozgalom elnöke, Kuncze Gábor, a Szabadelvű Polgári Egyesület elnöke, Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke és Szabó Tímea, az Együtt-PM Szövetség társelnöke.

Juhász Péter, az Együtt-PM szövetség társelnöke azt mondta: mindenkit várnak, aki elkötelezett az Orbán-kormány leváltása mellett. A rendezvény címe: A szabadság összeköt 1956 - 2013. A Magyar Szolidaritás Mozgalom délben indul a Magyar Tudományos Akadémia előtti Széchényi-térről a Műegyetem rakparti gyűlés helyszínére.
A meghívott szervezetek közül nem csatlakozott a rendezvényhez az LMP, amely a Rákoskeresztúri köztemető 301-es parcellájában tart megemlékezést, valamint a Negyedik Köztársaság Párt, amely a Vígszínházzal szemben várja szimpatizánsait.

A Jobbik szervezésében kora délután kezdődik a "kormánykárosultak nagygyűlése" elnevezéssel meghirdetett demonstráció a Vértanúk terén, ahol civil felszólalók mondanak beszédet. A résztvevők innen vonulnak a Deák térre, a párt központi ünnepségére.

A vidéki nagyvárosokban is számos rendezvényt tartanak az október 23-ai forradalomra emlékezve. Több helyen ingyenesen látogathatóak a múzeumok is, és történészek vezetik körbe az érdeklődőket.

Pécsett a Széchenyi téren 10-kor kezdődik a megemlékezés, majd a délelőtt folyamán itt történelmi társasjáték várja az érdeklődőket. Este pedig a Kodály Központban adnak ünnepi hangversenyt a Pannon Filharmonikusok.

Szegeden a Széchenyi téri zászlófelvonással kezdődik az ünnepi program. Majd díszünnepség és koszorúzás lesz a Nagy Imre-szobornál.

Hódmezővásárhelyen a forradalom emléknapján díjtalanul látogatható az Emlékpont kiállítása, a közgyűjtemény történészei pedig tárlatvezetést tartanak az 56-os eseményekről.

Miskolcon öt nagyméretű tabló állít emléket a forradalomnak azokon a helyeken, ahol 57 évvel ezelőtt a város történetének legnagyobb demonstrációja zajlott.

Győrben kedden a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum minden kiállítóhelye ingyenesen látogatható, a megemlékezést délelőtt tartják a Golgota emlékműnél.

Szombathelyen délelőtt ünnepélyes zászlófelvonással indul a program, este pedig a Weöres Sándor Színház műsorával emlékeznek a Városháza dísztermében.

Badacsonyban szürettel idézik fel Nagy Imre emlékét abban a szőlőben, ahol 1956-ban a Zabó család meghívására a volt miniszterelnök szüreten vett részt október 22-én. A Sipos Borház október 22-ig szőlőt hagy azon a dűlőn, ahol egykor Nagy Imre is járt, hogy aztán október 23-án az emlékezőkkel együtt szüreteljék le, a forradalom és hősei előtt tisztelegve.

A külföldi magyar intézetek, valamint az oktatási és kulturális szakdiplomaták szervezésében közel 25 országban tartanak megemlékezéseket az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából.

Komolyzenei koncertek, képzőművészeti kiállítások, filmvetítések és irodalmi estek szerepelnek a külföldi magyar intézetek1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából szervezett programjaiban.

Több országban az oktatási és kulturális szakdiplomatákkal, vagy a magyar külképviseletekkel közösen szervezett fogadások keretében emlékeznek meg október 23-ról. A megemlékezés-sorozat már múlt héten elkezdődött.

Brüsszelben a Magyar Házban tartanak ünnepséget, 27-én vasárnap pedig szentmise keretében emlékeznek meg a forradalom áldozatairól a Szent Mihály- és Szent Gudula-székesegyházban, az eseményt koszorúzás követi az ismeretlen katona emlékművénél.

A Bukaresti Magyar Intézetben Szabó Vilmos erdélyi magyar festő és művészeti író munkáiból nyílt kiállítás, ezen kívül a nagykövetséggel közös koszorúzást és megemlékezést tartanak Nagy Imre snagovi emlékoszlopánál, fogságának helyszínén.

A Delhi Magyar Tájékoztatási és Kulturális Központban november 1-jéig látható az 1956 - A Szabadság reménye című dokumentum- és fotókiállítás. Október 24-én a Fábri filmklubban Török Ferenc Play your own Game 1956 című dokumentumfilmjét és Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim című játékfilmjét vetítik.

A Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ - a bécsi és berlini magyar intézetekhez hasonlóan - a magyar nagykövetséggel közösen szervez megemlékezést. Az ünnepi hangversenyt követően a forradalom helyszíneit 13 évesen megörökítő Haris László fotóművész emlékezik az 56-os eseményekre. Fotósorozata a Helsinki Magyar Kulturális és Tudományos Központ galériájában látható október 30-tól november 29-ig.

Londonban múlt hét szombaton tartottak megemlékezést és ünnepi hangversenyt, a Moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központban pedig csütörtökön beszélgetéssel egybekötött filmvetítést rendeznek, Bergendy Péter Vizsga című filmjét mutatják be.

Párizsban vasárnap megkoszorúzták Mindszenty József emléktábláját, és a francia fővárosba látogató Áder János köztársasági elnök jelenlétében meggyújtották az öröklángot a Diadalív alatt a magyar forradalom emlékére. A 23-i ünnepségen Rainer M. János, az '56-os Intézet igazgatója mond beszédet, másnap pedig Jankovics Marcell animációs filmje, Az ember tragédiája látható.

A Prágai Magyar Intézet szervezésében Csalog Gábor zongoraművész ad ünnepi koncertet a csehországi zeneakadémia dísztermében.

Rómában a koszorúzást követően a Kaláka Együttes adott ünnepi hangversenyt.

A stuttgarti megemlékezésen Pozsgay Imre mond beszédet, majd pódiumbeszélgetést rendeznek, amelyen a volt államminiszter mellett Szabó Zsolt, a Balassi Intézet főigazgató-helyettese vesz részt.
A Szófiai Magyar Intézetben a Külföldi Művészetek Nemzeti Galériájában őrzött magyar grafikákból látható kiállítás november nyolcadikáig.

Tallinnban a Magyar Intézet október 31-én Ottlik Géza Iskola a határon című műve észt kiadásának bemutatójával emlékezik meg az 1956-os forradalomról.

Poznanban 1956-os magyar-lengyel emlékművet avatnak. Az ünnepség díszvendége Mansfeld László lesz, akinek 1959-ben kivégzett bátyja, Mansfeld Péter nevét utca viseli a lengyel városban. Az avatás után bemutatják a poznaniak 1956-os szolidaritásáról készült dokumentumfilmet.

Október 25-én Tischler János, a Varsói Magyar Kulturális Intézet igazgatója tart előadást Varsóban, a Nemzeti Emlékezet Intézetében. Október 27-én a varsói Függetlenségi Múzeummal közös rendezvényen Wojciech Proniewicz és Wojciech Waleczek Liszt Ferenc műveiből játszik.

Október 29-én Plockban, a Mazóviai Múzeumban Engelmayer Ákos korábbi varsói magyar nagykövet és Tischler János tart előadást.

Hanganyag: Seres Gerda, Domanits András

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást