4-es metró: 2016-ig kapott haladékot Budapest - lapszemle

Infostart
2013. október 22. 06:51
Átvilágítják a Mazsihiszt - írja a Népszabadság. A Magya Nemzet szerint eltűntek Zürichből a magyar szexmunkások.

A Népszabadság szerint egy hónapon belül indul a teljes gazdasági és működési átvilágítás a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségénél. Heisler András, a szervezet elnöke elmondta: feszültséget okozott náluk, hogy a belső ellenőrzési rendszerek egyre gyengébben működtek. Emellett az is indokolja az átvilágítást, hogy az elmúlt évtizedekben jelentős változások történtek a Mazsihisz életében, például a rendszerváltáskor még csak évi 70 millió forinttal gazdálkodtak, míg ma 3,5 milliárd forinttal.

A Népszabadság úgy tudja, Budapest 2016-ig kapott haladékot a 4-es metró támogatási szerződésében szereplő feltételek teljesítéséhez. Így az Európai Unió nem ragaszkodik a korábban vállalt behajtási díj bevezetéséhez sem. Ezt eleve a fővárosi önkormányzat ajánlotta fel biztosítékul az "utastöltéshez". A dugódíj volt ugyanis a garancia a beruházás - unió által előírt - megtérülési mutatójának elérésére, mondván, az autósok jó része a behajtási díj hatására átül majd a metróra, így emelve az utasszámot az unió által elvárt szintre.

A Magyar Nemzetből megtudhatják, hogy nyilvános ülésen tárgyalják másodfokon az úgynevezett tábornokpert, de a bizonyítási eljárást nem nyitják meg. Czine Ágnes, az ítélőtábla büntetőkollégiumának vezetője elmondta: a nyilvános ülést három hónapon belül tartják meg. Az ügy kapcsán - amelyben tizenhat vádlott közül több tábornok és Fapál László, a honvédelmi tárca volt közigazgatási államtitkára is a vádlottak padjára került - első fokon mindenkit felmentettek a vesztegetés vádja alól.

A Magyar Nemzet szerint az elmúlt időben eltűntek Zürichből a magyar szexmunkások, akik korábban az utcai prostituáltak nagy részét adták. A lap keddi számában idézett BM-közlemény szerint ennek oka az lehet, hogy a svájci városban módosították, szigorították az utcai prostitúció szabályait, ezért vándoroltak a magyar prostituáltak más országokba, főként Németországba. Sokakat azonban ígéretekkel csábítva kényszerítenek prostitúcióra.

Az Index.hu arról ír, hogy a korábban a fejlesztési minisztérium által is komolytalannak nevezett Sólyom Airways-zet az országgyűlés sport- és turizmusbizottsága elhívta prezentálni. A testület elnöke, Bohács Zsolt október 7-én hívta a társaság képviselőit, amikor a cég három napon belül fizetésképtelenné vált és kiderült , hogy végig szimpla hazugság volt a tőkeerős arab befektetők sztorija. Azóta tudjuk, hogy adótartozás miatt végrehajtás is folyik a Sólyom Airways ellen.

Az Index.hu arról is ír, hogy 180 nap közmunkára és a perköltségek megfizetésére kötelezte a bíróság Dániel Pétert. A Gyurcsány Ferenc híveként elhíresült ügyvéd ezt maga jelentette be a Facebookon. Az alkotmány asztalát ketchuppal összekenő Dániel Péter, aki a Horthy-szobrot piros festékkel öntötte le, fél éve Izraelbe távozott, ahonnan mostani posztját is írta. Elvileg házakat takarít, de ma is kritikusan szemléli a magyarországi eseményeket.

A Napi.hu szerint újabb, 178 mentőautót szállíthat a finn Profile Vehicles Oy az Országos Mentőszolgálatnak, nettó 3,1 milliárd forintért. A cégnek nem volt versenytársa a szállításra kiírt közbeszerzésen. A magyar fiókteleppel rendelkező gyártó korábban már 83 mentőt szállított, nettó 1,6 milliárd forintért.

A Portfolio.hu írásából megtudhatják, hogy a karácsonyi szezonhoz közeledve teljes gőzzel beindul a harc a táblagépek piacán. Az Amazon, a Google és a Microsoft már leleplezte legújabb készülékeit, ma pedig az Apple és a Nokia kerülhet sorra. Nem véletlen, hogy a táblagépek piaca fontos a gyártók számára, hiszen a mobilitás az egyik fő trend most a világban, a tabletek egyre növekvő piacából minden gyártó egyre nagyobb szeletet kíván kihasítani.

A Penzcentrum.hu arról ír, hogy már 17-18 százalékos THM alatt is találunk személyi kölcsönt. A jegybanki alapkamat csökkenésével egyre kedvezőbb ajánlatokkal találkozunk a hitelintézeteknél. A legtöbbet úgy spórolhatunk, ha interneten intézzük a papírmunkát és a törlesztőrészletek fizetését is elektronikus úton oldjuk meg. Több bank és hitelintézet is kínál online megoldásokat, melyek lényegesen olcsóbbak más termékeknél.

Hanganyag: Németh Zoltán

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Lapszemle 1
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Lapszemle 2
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Gazdasági lapszemle
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást