Nyitni kíván a fiatalok felé a közigazgatás - a nap hírei

Infostart
2013. október 19. 21:05
Nyitni kíván a fiatalok felé a megújuló magyar közigazgatás - mondta a közigazgatási és igazságügyi miniszter a ReGeneráció kormányzati karrierexpón a Millenáris Parkban. Navracsics Tibor hangsúlyozta: be akarják bizonyítani, hogy legalább annyira érdekes, innovatív és kreatív feladatok várják az ott munkát vállalókat, mint a piaci szférában.

Navracsics Tbor hozzátette: az idén is meghirdetik a Magyar közigazgatási ösztöndíjprogramot. Közben a közalkalmazottak szakszervezete az illetményalap emelését követeli. Az érdekképviselet a Millenáris Park előtt emlékeztetett arra, hogy 6 éve 38.650 forint a köztisztviselői illetményalap összege, amelyet legalább 20 százalékkal kellene emelni. Megmozdulásukon arra is fel akarták hívni a figyelmet, hogy a jelenlegi jövedelmi viszonyok mellett a fiatalok nem alapozhatják karrierjüket a köz szolgálatára.

Elfogadta a szocialisták választási programját, valamint a párt országgyűlési és európai parlamenti listáját az MSZP kongresszusa. Az országgyűlési listát Mesterházy Attila pártelnök vezeti, őt Botka László választmányi elnök és Tóbiás József frakcióigazgató követi. Az európai parlamenti lista élén Szanyi Tibor, a pártelnökség tagja áll. A kongresszus tudomásul vette azt is, hogy a pártelnök október 22-én aláírja a választási megállapodást Bajnai Gordonnal, az Együtt-PM szövetség vezetőjével. Mesterházy Attila a kongresszus nyilvános részén azt mondta: az MSZP választási programja választ ad Magyarország társadalmi, gazdasági és demokratikus válságára. Hozzátette: sikeresnek tartja az MSZP 3 éve kezdett újjászervezését, mert a tömörülés a legnagyobb és legszervezettebb ellenzéki pártként a Fidesz egyetlen kihívója.

Sándor István élete árán is hűséges volt szalézi szerzetesi hivatásához - mondta a boldoggáavatási szertartáson Erdő Péter bíboros, prímás Esztergom-Budapesti érsek a Szent István-bazilika előtti téren. Ferenc pápa képviseletében Angelo Amato bíboros hirdette ki Sándor István boldoggá avatását. Az eseményen részt vett többek között Áder János köztársasági elnök, Kövér László házelnök, valamint Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár, aki a szalézi szerzetesrend magyarországi letelepedésének 100. évfordulója alkalmából rendezett centenáriumi év védnöke. Sándor Istvánt 1953. június 8-án végezték ki koholt vádak alapján.

A romák emberi méltóságáért és állampolgári jogaiért tartottak felvonulást Budapesten. Az Ide Tartozunk! roma közösségi hálózat által szervezett menet a VIII. kerületi Mátyás térről indult a Blaha Lujza tér felé, érintve a II. János Pál pápa teret. Az első alkalommal rendezett Roma büszkeség napján csaknem ezren vettek részt. A felvonulás után a felszólalók a roma összefogás szükségességét hangsúlyozták.

Körösparti Pétert választotta meg elnökévé a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája az időközi tisztújító közgyűlésen. Az ülést azért kellett megtartani, mert a korábbi elnök, Nagy Dávid augusztus végén, személyes okokra hivatkozva, lemondott. A Debreceni Egyetem hallgatói önkormányzatának vezetője, Körösparti Péter a közgyűlés után a gyakorlati képzések megerősítését és hallgatói juttatásokról szóló rendelet áttekintését nevezte fontos feladatnak. Az új elnök megbizatása 2014 december 31-ig szól.

Ismeretlen tettes ellen tesz feljelentést a Fidesz, miután Gyurcsány Ferenc, az MSZP volt elnöke, a Demokratikus Koalíció vezetője a múlt héten arról beszélt, hogy az MSZP többet költött a kampányra a szabályosnál. Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Gulyás Gergely, a párt országgyűlési képviselője közölte: csalás, költségvetési csalás, magán- és közokirat-hamisítás, valamint hivatali visszaélés gyanújával hétfőn tesznek feljelentést az ügyészségen. Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy a párttörvény szerint költségvetési szervezettől, állami vállalattól, közvetlen költségvetési támogatásban részesülő alapítványtól vagyoni hozzájárulást párt nem fogadhat el, miként külföldi államtól és névtelen támogatótól sem.

A Jobbik szerint a kormány feladta meghirdetett rezsiháborúját. Apáti István ellenzéki országgyűlési képviselő úgy véli: miután a jövő adótörvényekben nem szerepel az alapvető élelmiszerek áfájának csökkentése, a magas árak miatt nem érződik majd a rezsicsökkentés hatása. A Jobbik szerint az alapvető élelmiszerek megvásárlása is a rezsi része, ráadásul ez teszi ki egy család havi költésének a legnagyobb részét.

A műveleti vezetési rendszer és az állomány is jól vizsgázott a honvédség háromhetes nemzetközi hadgyakorlatán - közölte a Honvédelmi Minisztérium. Szeptember 30-án kezdődött meg Budapesten az a nemzetközi gyakorlat, amelyen a Magyar Honvédség műveleti vezetési rendszerét tesztelték megelőző védelmi helyzetben, például katasztrófa vagy az országot érő támadás esetén. A gyakorlatban a tárca közigazgatási állománya is részt vett a feladatokban. Bevonták az önkéntes tartalékos rendszert is.

Mindenki számára otthont és munkát követelt a Róma városközpontján délután végigvonuló tüntető tömeg. Szélsőséges csoportok tagjai kirakatokat törtek be, barikádokat emeltek és összecsaptak a rendőrökkel. Több tüntetőt őrizetbe vettek. Az olasz fővárosban a legmagasabb fokú biztonsági készültséget rendelték el.

Végső búcsút vettek Wilfried Martens egykori belga kormányfőtől, az Európai Néppárt múlt héten elhunyt elnökétől Gentben. A szertartáson belga és uniós politikusok - köztük Orbán Viktor magyar miniszterelnök is részt vett. A búcsúztatáson többek között Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, valamint Angela Merkel német kancellár méltatta a politikus tevékenységét.