Kovács Csaba, a Fidesz jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást. A Fidesz jelöltje nyerte az időközi önkormányzati választást a bajai 3-as számú egyéni választókerületben, Kovács Csaba a 1071 érvényes szavazatból 508-at kapott - közölte a helyi választási iroda vasárnap este, az egyik szavazókörben megismételt választás után az MTI-vel.
A többi között a rezsicsökkentés folytatásáról dönthet jövő heti háromnapos ülésén az Országgyűlés. A január 1-jével megvalósított 10 százalékos rezsicsökkentésen túl további 11 százalékkal mérséklődhet a lakossági villamos energia, a földgáz és a távhő hatósági ára. Még hétfőn módosíthatják a termőföld védelméről szóló törvényt is. Kedden a bűncselekménnyel gyanúsított utazók kiszűrésére alkalmas rendszer magyarországi telepítéséhez szükséges javaslatról kezdődhet vita, és tárgyalhatják a képviselők a katasztrófavédelmi törvény módosításait is, amelyekre a márciusi hóvihar és a nyári dunai árvíz tapasztalatai alapján tett indítványt a kabinet. A jövőben így mások mellett közmunkásokat is bevethetnének katasztrófahelyzetekben.
Hétfőn benyújtja az Országgyűlésnek a Fidesz a rezsicsökkentés megvédéséről szóló politikai nyilatkozatot. Ezt a nagyobbik kormánypárt rezsicsökkentésért felelős képviselője erősítette meg. Németh Szilárd megismételte: a Fidesz frakció a dokumentumban azt kéri a parlamenttől és a kormánytól, hogy utasítsa vissza az Európai Bizottság támadását. Hozzátette: holnap ülésezik a rezsicsökkentés lehetséges alkotmányos garanciáit vizsgáló kormánypárti munkacsoport is. Mint mondta: az nem kétséges, hogy a teljes közmű-szolgáltatási szektort nonprofittá akarja tenni a Fidesz.
Béremelést szorgalmaz a felsőoktatásban az LMP. A párt szerint a felsőoktatási dolgozók bérének emelése nélkül nem sikerül a felsőoktatási reform. Osztolykán Ágnes, az Országgyűlés oktatási bizottságának LMP-s alelnöke elmondta: holnap(hét) a parlamentben Balog Zoltántól az emberi erőforrások miniszterétől várnak választ az ügyben. Az LMP rövid távon másfélszeresére-kétszeresére növelné a felsőoktatás költségvetési támogatását.
Főként Budapesten és a nagyobb települések elővárosaiban kellene több bölcsődei hely - mondta a szociális és családügyért felelős államtitkár. Soltész Miklós hozzátette: az elmúlt három évben 3200-zal 37 ezerre bővült a férőhelyek száma, és hamarosan átfogó felmérés készül, hogy az Új Széchenyi Terv forrásaiból mely régiókban indokoltak még további építkezések a zsúfoltság megszüntetésére.
Szentmisén áldotta meg a felújított Mátyás templomot és felszentelte az új oltárt Erdő Péter bíboros-prímás. Az esztergom-budapesti érsek úgy fogalmazott: mindenki felelős azért, hogyan bánik az idővel és mire fordítja a javakat. A megújult Budavári Nagyboldogasszony-templomban tartott szentmisén részt vett Áder János köztársasági elnök és Orbán Viktor miniszterelnök, valamint Boross Péter és Medgyessy Péter volt kormányfő. A templom felújításának tervezését 2004-ben kezdték el, a munkák 2006 óta folytak. A renoválás csaknem 9 és fél milliárdos költségét teljes egészében a magyar állam vállalta magára.
Mielőbbi megoldást sürgettek az amerikai költségvetés és az adósságplafon emelése ügyében a résztvevők az IMF és a Világbank most végetért kétnapos őszi közgyűlésén. A tanácskozáson pénzügyminiszterek, jegybanki vezetők és pénzügyi szakértők vettek részt. Magyarországot Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter képviselte. A Világbank elnöke világméretű gazdasági katasztrófától tart, ha nem sikerült megoldani az amerikai költségvetés körüli patthelyzetet.
Mintegy 16 milliárd dollárnyi új hitelt nyitott meg Közép- és Délkelet-Európa számára az Európai Befektetési Bank, a Világbank és az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank. A három pénzintézet közös jelentése megállapítja, hogy jól halad a regionális hitelezési akcióterv megvalósítása. A tavaly novemberben elindított akcióterv szerint a három szervezet 2013-ban és 2014-ben összesen 30 milliárd dollárt fektet be Közép- és Délkelet-Európában. A hitelekkel a vállalkozók, az exportőrök, a kis- és középvállalatok tevékenységét szeretnék finanszírozni.
Szobrot állítottak Huszárik Zoltán rendező emlékére szülőfalujában, a Pest megyei Domonyban. A Huszárik Zoltán halálának 32. évfordulójára készült alkotás felavatása mellett a Kossuth-díjas filmrendező, grafikus nevét viseli ezentúl a település művelődési háza is. Az eseményen többek között Doncsev András, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára méltatta a rendező munkásságát.