A korábbinál jóval kedvezőbbnek tartja Magyarország megítélését a nemzetgazdasági miniszter. A Nemzetközi Valutaalap és a Világbank washingtoni közgyűlésén résztvevő Varga Mihály az InfoRádiónak nyilatkozva hangsúlyozta: a befektetők elismerik, hogy az ország sikeresen törlesztette a nemzetközi pénzügyi szervezetektől korábban felvett hiteleit, ami mellett csökkent az államháztartási hiány és megállt az adósság növekedése. A miniszter továbbra sem tart szükségesnek egy IMF-kölcsönt, mert Budapest képes a külső és belső piacokról finanszírozni magát.
A nemzeti szuverenitás fontosságát hangsúlyozta a kormányfő a Daily Telegraph brit konzervatív napilapnak adott interjúban. Orbán Viktor kijelentette: a korábbiaknál sokkal fontosabb, hogy az ország önállóan megálljon a saját lábán. A miniszterelnök Nagy-Britanniával ellentétben nem zárta ki Magyarország euróövezeti csatlakozását, de szerinte addig nem szabad belépni a valutaunióba, amíg a magyar GDP el nem éri a jelenlegi tagországok hazai össztermékének 90 százalékát.
Elképzelhetőnek tart még egy rezsicsökkentést a választásokig a nemzetgazdasági miniszter. Varga Mihály a Népszabadságnak adott interjúban úgy vélte: a bankok szinte semmit nem tettek a devizahitelesek problémájának megoldására, ezért ha a pénzintézetek november elsejéig nem javasolnak semmit, a kormány pillanatokon belül benyújtja saját megoldását. A tárcavezető szólt arról is, hogy a kabinet a jövő héten dönt a 35 százalékos luxusadó bevezetéséről, reklámadóval ugyanakkor nem számolnak jövőre.
A köztársasági elnök szerint a Hollókőn élők mindent megtettek az utóbbi 25 évben azért, hogy településük továbbra is megérdemelje a világörökségi címet. Áder János a Nógrád megyei faluban kijelentette: a település arculatának megőrzéséért dolgozók kitartását bizonyítja az, hogy Hollókő vonzó tudott maradni a fiatalok számára és évente 70 ezer turista látogat oda.
Várhatóan még az év végéig újabb élelmiszeripari, esetleg állattenyésztési technológiafejlesztésre kiírt pályázatok nyílhatnak meg a magyar gazdák számára - közölte az agrárgazdaságért felelős államtitkár. Czerván György elmondta: a kormány a hamarosan lezáruló uniós fejlesztési ciklus minden agrár- és vidékfejlesztésre fordítható forrását felhasználja.
Kiemelkedő állami bevételt hozott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság mobilfrekvencia hosszabbítása. Zsuppán Attila kommunikációs igazgató elmondta: a majdnem 111 milliárd forintos összeg mintegy 60 százalékkal magasabb az elmúlt 5 év európai átlagánál. Az NMHH idén szeptemberben hosszabbította meg egységesen 2022-ig a három magyarországi mobilszolgáltató 900 és 1800 MHz-es frekvenciahasználati jogosultságait.
Mesterházy Attila pártelnök vezetheti a szocialisták országgyűlési listáját. Az MSZP választmánya elfogadta az európai parlamenti listát is, amelynek élére Szanyi Tibor elnökségi tag kerülhet. A két névsorról és az ugyancsak megtárgyalt választási programról a pártkongresszus dönt véglegesen jövő szombaton.
A Demokratikus Koalíciót eddig is vezető Gyurcsány Ferencet választották újra elnökké a párt tisztújító kongresszusán. A volt miniszterelnök azt mondta: a jelenlegi kormány politikájának elutasításában radikálisnak tartják magukat, a kabinet leváltása után azonban mérsékelt balközép, polgári politikát szeretnének megvalósítani.
Aláírásgyűjtésbe kezdett a Normafára tervezett beruházás ellen az LMP. Szél Bernadett országgyűlési képviselő szavai szerint a kormány nemzeti síparadicsomot akar létrehozni a Normafánál, ezért már el is fogadták az ehhez szükséges törvényt. Az ellenzéki politikus elmondta: a beruházás sérti az állampolgárok egészséges környezethez való jogát, mivel megvalósulása károsítja a környezetet, és a döntéshozatali szabályokat sem vették figyelembe, mivel semmilyen hatástanulmány nem volt a törvény elfogadásakor.
Szent István-díjat kapott Halzl József, a Rákóczi Szövetség elnöke. Az elismerést az esztergomi Vármúzeum Korona-termében adták át. A civil kezdeményezésű Szent István-díj Alapítvány 2002 óta évente ítéli oda a díjat, amellyel az összmagyarság érdekében kifejtett jelentős tevékenységet ismeri el. A Szent István-díjjal elsőként Orbán Viktor miniszterelnököt tüntették ki.