eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Bajai választás - Másodfokon mindkét fellebbezést elutasították

A Bács-Kiskun megyei területi választási bizottság szerdán másodfokon helybenhagyta a bajai választási bizottság korábbi döntéseit, vagyis elutasította a voksolás végeredményét megkérdőjelező beadványokhoz kapcsolódó fellebbezéseket.

Ezt Papp Zoltán bajai jegyző közölte szerdán az MTI Hírcentrummal. A jegyző megjegyezte, hogy a másodfokú döntéssel szemben a Kecskeméti Törvényszéken lehet bírósági felülvizsgálatot kérni pénteken 16 óráig.

A település jegyzője az elutasított fellebbezésekről nem mondott részleteket.

Az MSZP és az Együtt-PM kedden azt követően nyújtott be fellebbezést a bajai voksolás ügyében, hogy a helyi választási bizottság elutasította azt a panaszt, amelyet választási csalás gyanúja miatt tettek a bajai ötös számú szavazókörben történtek miatt. Az ellenzéki pártok egy, az interneten látható felvételre is hivatkozva nyújtották be panaszukat. Szerintük a felvételen egy férfi "kifejezetten elismeri, hogy szervezetten szállít szavazókat a szavazókörbe".

Zsigó Róbert, a Fidesz szóvivője hétfőn arról számolt be, hogy míg a baloldal két beadvánnyal fordult a helyi választási bizottsághoz a bajai választás után, addig a kormánypárt három bejelentést is tett: kettőt kampánycsendsértés, egyet pedig a választók törvénytelen utaztatása miatt, amit felvételekkel tudnak bizonyítani.

Baján vasárnap tartottak időközi önkormányzati választást. A Fidesz jelöltjére, Kovács Csabára 467-en szavaztak. Második helyen Teket Melinda, az MSZP, az Együtt - A Korszakváltók Pártja és a Demokratikus Koalíció (DK) közös jelöltje végzett, 406 szavazattal. A Jobbik jelöltje, Markó György a szavazatok 8 százalékával harmadik lett, míg a negyedik induló, az LMP jelöltje, Ikotity István 4 százalékot ért el.

Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 20. 13:40
×
×
×
×