eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

A kormány kiszáll a webbank alapításából - lapszemle

A Magyar Nemzet úgy tudja: a kormányzat kiszállt a webbank alapításából. A Napi Gazdaság beszámolója szerint jelentősen emelkedett az Émász-részvények árfolyama azután, hogy Orbán Viktor és Tarlós István is a közműcégek állami visszavásárlásának lehetőségéről beszélt.

Állami tőkejuttatás nélkül kell létrejönnie a kizárólag az interneten üzemelő, olcsó szolgáltatásokra alapuló új magyar pénzintézetnek, a webbanknak. A Magyar Nemzet úgy tudja: a kormányzat kiszállt a kezdeményezésből. A webbank megalapításával kapcsolatos feladatok ellátására kinevezett miniszteri biztos, Körtvélyessy László András mandátuma május közepén megszűnt. A Nemzetgazdasági Minisztérium azt közölte, hogy a kormány devizahitelesek megsegítését célzó tervei között nem szerepel az állami-civil bank létrehozása. A lap emlékeztet arra: a webbankprogram azzal a szándékkal indult, hogy kedvező kondíciójú hiteleket szerezzen a devizahiteleseknek. Az eredeti elképzelések szerint a webbank 6 milliárd forintra tehető alaptőkéjének felét az állam finanszírozta volna, a fennmaradó rész civil összefogás eredményeként gyűlt volna össze.

A Napi Gazdaság beszámolója szerint jelentősen emelkedett az Émász-részvények árfolyama azután, hogy Orbán Viktor és Tarlós István is a közműcégek állami visszavásárlásának lehetőségéről beszélt. Egy tranzakció esetén ugyanis szép nyereség ütné a kisrészvényesek markát. Hétfőn a részvények hét százalékos emelkedése mellett az elmúlt száz nap átlagos forgalmának nyolcszorosa cserélt gazdát.

Az Index arról ír, érintetlen etruszk hercegi sírt találtak egy Rómához közeli ásatáson. Az ismeretlen eredetű nép alkotta a legjelentősebb civilizácót a római Birodalom előtt az Itáliai-félszigeten. Az etruszk sírok gazdasgon díszítettek, a mostani kivájt barlangban talált sem tér el a hagyományoktól, számtalan tárgy volt benne, például korsók, vázák.

A portfolio.hu cikke szerint a világ legdrágább játéka három nap alatt elérte azt, amire a játékipar eddigi csúcstartójának 15, a filmipar rekorderének 19 napra volt szüksége. A Grand Theft Auto 5 játéka elérte ugyanis az egymilliárd dolláros árbevételt, amellyel minden eddigi rekordot megdöntött.

A Napi Gazdaság cikke szerint Duzzad a kórházi adósság. Az államháztartás központi alrendszerébe tartozó költségvetési szervek által jelentett tartozásállomány augusztus végén 98,4 milliárd forintra rúgott, ami az eredeti előirányzat 3,2 százaléka. A gyógyító-megelőző ellátást végzó szakintézetek tartozása 56,8 milliárd forint, a fejezet 70 százaléka.

A pénzcentrum.hu az új magyar lottómilliárdosról ír. A 3 milliárdos összeg nyertese Kelet-Magyarországon adta fel a kihúzott öt számot tartalmazó szelvényt, nem gépi, hanem saját számokkal játszott. A nyeremény március 23. óta halmozódott, az akkori játékhéten eladott 3,5 millió szelvényszám szinte folyamatosan emelkedve a hétvégére 6,5 millióra nőtt.

A Portfolio.hu arról számol be, a BlackBerry bejelentette, hogy széndéknyilatkozatot írt alá a Fairfax Financial Holdings-szal, melynek értelmében a befektetési cég 9 dolláros részvényenkénti áron felvásárolná az okostelefon-gyártó vállalatot. Az üzlet értéke 4,7 milliárd dollár lehet.

Az Index a világhírű zongoraművész-karmesterrel, Kocsis Zoltánnak közölt interjút. A Zeneakadémiáról, atombiztos páncélszekrényről, favágásról beszélgetnek és arról, kivel tudná elképzelni a zenei monogámiát. A művész beszél szeptemberi aortarepedéséről és műtétéről, ami az utolsó pillanatban mentette meg az életét.

Az agrárszektor.hu arról ír, újra módosítani kell a hegyközségi törvényt a vezető tisztségviselők megválasztása és az adatkezelési anomáliák miatt. Horváth Csaba a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának főtitkára azt mondta, a módosítás az átlátható demokratikus működést és az igazságos döntéshozatalt biztosítja, illetve törvényi felhatalmazást ad az adatkezeléshez.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×