eur:
394.22
usd:
364.96
bux:
65556.24
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Kövér: nincs időtálló politikusi teljesítmény nemzeti felelősségérzet nélkül

Az 1943-as szárszói találkozó tanulsága az, hogy nincs időtálló értelmiségi vagy politikusi teljesítmény nemzeti felelősségérzet nélkül - hangsúlyozta Kövér László, az Országgyűlés elnöke szombaton a találkozó 70. évfordulója alkalmából tartott emlékkonferencián.

Kövér László azt mondta: Szárszón eszmetörténeti szempontból a baloldali osztályharcos marxista internacionalizmus és a jobboldali nemzeti gondolat eszméinek képviselői vitáztak egymással a jövőről úgy, hogy közben a baloldali álláspont nem akarta mellőzni a magyar nemzeti érdekek szempontjait és a jobboldali álláspont sem kívánta megkerülni a társadalmi szociális szempontokat. Az akkori vitának ez adja a történelmi jelentőségét - tette hozzá.

Úgy fogalmazott: a szárszói találkozó azt üzeni, hogy Magyarországon a baloldaliság és a hazafiság mégsem eleve egymást kizáró fogalmak, és ez azt a reményt hordozza, hogy a 21. században valamikor talán ismét színre léphet egy nemzeti felelősséggel rendelkező baloldali erő.

Valahányszor a nemzeti felelőtlenség útjára lépett a magyar értelmiség és politika, "képviselői erőszakkal vagy hazugsággal kisebbségbe, cselekvésképtelenségbe" kényszerítették a nemzeti felelősséget valló társaikat, és a magyar nemzet mindig nagy árat fizetett érte - mondta a házelnök. Hozzátette: a balliberális értelmiség és politika a 20. századot ezzel a nemzeti felelőtlenséggel kezdte és ezzel is zárta.

"Az 1920-as trianoni országvesztés idejére tudatosan lebénította a magyarságot, míg az 1990-es rendszerváltás küszöbére tudatosan eladósította a magyar államot, majd azután amikor csak tehette, tudatosan kifosztotta vagy némi sikerdíj fejében segített idegeneknek kifosztani az országot (...), 1956-ban pedig hazaárulással és idegen tankokkal vérbe fojtotta a magyar szabadságharcot" - jelentette ki Kövér László.

Véleménye szerint ezért is különösen értékelendő az 1943-as szárszói találkozó, mert azt üzeni, hogy a baloldaliság és a hazafiság nem zárja ki egymást. Idézte Németh László Szárszón elhangzott szavait; az író ott azt kérte "a magyar jövőt alakító nemzedékektől, hogy a szabadság, amit ígérnek, valóban a magyarok szabadsága legyen".

Kövér László erre utalva kijelentette: 2010 óta a kormány azért folytat politikai és gazdasági szabadságharcot, hogy a magyar emberek által megtermelt haszon a magyar embereknél maradjon, és hogy a magyarság szabadon rendelkezhessen saját erőforrásaival.

Azt mondta, 2010-ben a magyarság azzal bízta meg az országot irányító politikát, hogy azért dolgozzon, hogy "Magyarország magyar ország maradhasson.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Tényleg kirobbanó formában a magyar munkaerőpiac?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist csütörtöki adása. A műsor első részében a friss bérstatisztikákkal foglalkoztunk, amelyek első blikkre meglepően szép képet mutatnak a hazai munkaerőpiacról, a részletek ugyanakkor valamelyest árnyalják a helyzetet. A témáról Hornyák Józsefet, a Portfolio makrogazdasági elemzőjét kérdeztük. A műsor második részében a ma megjelent 2023-as válási és házasodási statisztikák kapcsán Tóth Ádám közjegyző, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnöke volt a vendégünk, akivel arról beszéltünk, hogy mennyire elterjedtek és mire használhatók a házassági vagyonjogi szerződések Magyarországon.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×