eur:
395.1
usd:
371
bux:
65141.96
2024. április 19. péntek Emma

MSZP: teljesíthetetlen kéréseik voltak a kis pártoknak

Az MSZP befejezte a szövetségkötési tárgyalásokat - mondta Tóbiás József szocialista frakcióvezető-helyettes kedden újságíróknak, miután kiderült, hogy az MSZP sem a Demokratikus Koalícióval, sem Fodor Gábor liberális pártjával nem köt választási megállapodást.

Tóbiás József elmondta: a két kisebb párt teljesíthetetlen kéréseket fogalmazott meg.

A DK kilenc egyéni választókerületet és öt-hat listás helyet kért, a szocialisták viszont összesen 35 körzetet engedtek volna át szövetségeseiknek, és ebből 31-et az Együtt-PM már elvitt - közölte. Hozzátette, a lista első harminc helyéből kettőt adtak volna át a Demokratikus Koalíciónak, amely ezt sem tartotta elfogadhatónak.

Jelezte ugyanakkor, hogy helyi, önkormányzati szintű megállapodásokra mindkét párttal készek a szocialisták.

Kérdésre válaszolva Tóbiás József azt mondta, nem tart attól, hogy a kisebb pártok önállóan indulnak, mert a választási győzelem szempontjából legfontosabb megállapodás megszületett: a 106 egyéni választókerületben közösen állít jelöltet az MSZP és az Együtt-PM.

Az MTI kérdésére arról is beszélt, mérlegelték, hogy Gyurcsány Ferenc DK-elnök szerepeltetése a listán hozzájárulna-e a kormányváltáshoz, és - részben felmérések alapján - arra jutottak: ez nem segítené Orbán Viktor leváltását.

Fodor Gábor, a Liberálisok elnöke azt mondta: nem rajtuk, hanem a szocialistákon múlt, hogy a két párt nem tudott megállapodni. Szerinte ennek oka az volt, hogy az MSZP az Együtt-PM-mel megkötött egyezség után már nem tudott újabb körzeteket felajánlani. Fodor Gábor ezt hibának tartotta, de bírálta Bajnai Gordon pártszövetségét is, amiért a szocialistákkal ellentétben nem is tárgyalt a kisebb pártokkal.

A liberális párt három egyéni választókerületben szeretett volna jelöltet állítani, és közös listán indult volna az MSZP-vel, a listán pedig három biztos befutó helyet kért, illetve három olyat, ami különösen jó szereplés esetén mandátumot ért volna.

A szocialisták ezt elutasították, és tárgyalási alapnak sem elfogadható javaslatot tettek - közölte Fodor Gábor, jelezve, így önállóan indulnak a választáson. Arra nem tudott válaszolni, hogy ez hány egyéni választókerületben sikerülhet, de azt mondta: szinte az összes budapesti kerületben és több nagyvárosban is megalakult helyi csoportjuk.

Mesterházy Attila a Bajnai Gordon vezette Együtt-PM szövetséggel kötött - közös egyénijelölt-állításról, de különlistás indulásról szóló - megállapodás után jelentette be, hogy tárgyalásokat kezd Gyurcsány Ferenc Demokratikus Koalíciójával, Schmuck Andor szociáldemokrata és Fodor Gábor liberális pártjával a választási együttműködésről. Ez azonban egyik esetben sem vezetett eredményre.

A szocialisták szombaton választmányi ülést tartanak, itt szentesítik az Együtt-PM szövetséggel kötött megállapodást. A listaállításról a végső szót az október második felében esedékes kongresszus mondja ki, de azt még egy előkészítő választmányi ülés megelőzi majd.

Címlapról ajánljuk
Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!
választás 2024

Vitézy Dávid: Gyurcsányozás és Budapest-ellenes minisztérium helyett a város legyen a középpontban!

101 pontban hirdette meg főpolgármesteri választási programját. Sokkal több van szerinte Budapestben, ráadásul a külső kerületeket is magára hagyta a várospolitika, pedig ott lakik a budapestiek háromnegyede - mondta programadó-kampánynyitó rendezvényén Vitézy Dávid, az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt. Elege van a "Gyurcsányozásból", és felidézte, mit csinált Karácsony Gergellyel a villamos, illetve a tram-train a 2022-es kampány ellenzéki előválasztásán.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×