eur:
394.62
usd:
369.55
bux:
65744.57
2024. április 18. csütörtök Andrea, Ilma

Nem lesz több fogyasztói csoport - lapszemle

A Népszabadság szerint a három szakszervezeti konföderáció szeptember végéig kijelölheti az egyesülésüket jelentő alakuló kongresszus várható időpontját. A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy nem lesz több fogyasztói csoport.

A Népszabadság szerint a három szakszervezeti konföderáció szeptember végéig kijelölheti az egyesülésüket jelentő alakuló kongresszus várható időpontját, így még az idén létrejöhet a szervezett munkavállalók több mint kétharmadát tömörítő új konföderáció. A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége, az Autonóm Szakszervezetek Szövetsége és a közszférában működő Szakszervezetek Együttműködési Fóruma május 1-jén jelentette be egyesülési szándékát.

A Magyar Nemzetben arról olvashatnak, hogy nem lesz több fogyasztói csoport, ugyanis a fogyasztóvédelmi törvény legfrissebb módosítási javaslata szerint véglegesen betiltanák az ilyen csoportok szervezését. A tervezet szigorításokat fogalmaz meg a már működő csoportok számára is, mint például azt, hogy a vállalkozások kötelesek lesznek ügyfélszolgálatot működtetni a fogyasztói panaszok intézésére és bővül azon esetek köre is, amikor kötelező bírságot kiszabni a társaságokra.

Az Indexen arról olvashatnak, hogy az új Büntető Törvénykönyv értelmében szabad-e a fájlcserés letöltés. A törvény szövege szerint ugyanis nem törvénysértő a magáncélú letöltés, sőt a megosztás sem, jogászok azonban úgy vélik, hogy a szabályt rosszul fogalmazták meg, így érdemben semmi nem fog változni.

Elkészült az új adóslista - közli a Magyar Nemzet. Augusztus elsejétől ugyanis már elérhető a hatóságok számára az új végrehajtói adóslista, a lajstrom az ország végrehajtóinak valamennyi ügyét nyilvántartja, így a fizetési nehézségbe keveredő cégek mellett azokat a magánszemélyeket is számba veszi, akik ellen végrehajtási eljárást kezdeményeztek a hitelezők. A lista tíz évig őrzi a bekerülő információkat.

Nehezen értelmezhetőek a Fidesz nonprofit-elvárásai - írja a Népszabadság honlapja. Rogán Antal, a Fidesz-frakcióvezetője ismét megemlítette a Hír TV-ben, hogy nonprofittá kellene tenni az energiaszolgáltatásokat. De még mindig nem tudni, hogy pontosan mit ért ez alatt a párt.

Az amerikai hírszerzés még mobilokat is tud figyelni, képes információt nyerni az iPhone-tulajdonosok, androidos és BlackBerry készülékeket használók adatforgalmából - közli az Index a Spiegel értesüléseire hivatkozva. Vagyis az NSA a kapcsolatok, az sms-forgalom és a jegyzetek adataihoz is hozzáfért, sőt, a helymeghatározó szolgáltatásokon keresztül azt az információt megtudhatta, hogy egy-egy mobil felhasználója merre járt.

A Napi Gazdaság szerint fellélegezhetnek a telekom társaságok a 900-as és az 1800 MHz-es frekvenciák használatának meghosszabbításáról szóló döntés után, mivel az elemzői félelmekkel ellentétben a hatóság nem kért olyan jelentős összeget a cégektől, amely akár osztalékukra is hatással lehetett volna. Bővebben a témáról 9 óra után, Üzleti Reggeli című műsorunkban hallhatnak.

A portfolio.hu-n az energiaszektor beruházásainak aggasztó mélypontjáról olvashatnak. Mivel a beruházási adatok alapján az ágazat nincs jó bőrben, komoly alulteljesítést mutat a teljes nemzetgazdasági beruházási teljesítményhez képest. A romló piaci környezet, a különadók, a rezsivágás, a bizonytalan szabályozás mind közrejátszhatnak a beruházási kedv visszaesésében.

A pénzcentrum.hu újabb, a nyugdíjasokat célzó csalásokról ír: az idős emberek megtévesztésével végrehajtott lopásoktól a kedvezőnek tűnő utazási ajánlatokon és a parkolókban felbukkanó árusokon át a fizetős termékbemutatókig.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Magosz: újabb aszály fenyeget, azonnali megoldás kell

Tartósan vízhiányos időszak kihirdetését kezdeményezte a Belügyminisztériumnál a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége. Aszály ugyan még nincs, de az Alföldön március közepe óta kritikus a csapadékhiány – mondta az InfoRádióban Cseh Tibor András Magosz-főtitkár.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.18. csütörtök, 18:00
Dobrev Klára
árnyék-miniszterelnök, a DK-MSZP-Párbeszéd EP listavezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×