eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Szíria: a Fehér Ház még intenzívebb támadást akar

A korábban tervezettnél intenzívebb és tovább tartó támadás terveit dolgozza ki Szíria ellen a Pentagon - adta hírül vasárnap a Los Angeles Times című amerikai napilap.

Az újság az Egyesült Államok hadseregének meg nem nevezett két tisztjére hivatkozva arról számolt be, hogy a Fehér Ház az eddig meghatározottaknál több szíriai célpont kijelölését kérte a katonai tervezőktől. A lap szerint a támadás így nem kettő, hanem három napig tartana, és az eddig meghatározott mintegy 50 célpont listáját sokkal többre növelik.

A lap szerint az amerikai rakétatámadás első hullámát azonnal több csapásmérés követné azon célok ellen, amelyeket nem találtak el, illetve nem semmisítettek meg a támadás megindulásakor.

A Pentagon azt is mérlegeli, hogy a légierő gépeit is bevessék-e a támadásban annak az öt - manőverező robotrepülőgépekkel és rakétákkal felfegyverzett - amerikai hadihajónak a támogatására, amelyek a Földközi-tenger keleti felén tartózkodnak a szíriai légvédelem hatókörén kívül.

A lap szerint a Vörös-tengeren tartózkodó amerikai repülőgép-hordozó, csapásmérő hajóegység - egy cirkáló és három romboló - minden tagja képes olyan manőverező robotrepülőgépek indítására, amelyek hatótávolsága eléri Szíriát.
Az amerikai lap emlékeztetett arra, hogy Obama elnök és tanácsadói a katonai tervezés intenzívebbé tételével együtt arra törekszenek, hogy a közvélemény támogatása mellett a kongresszus megszavazza a felhatalmazást egy olyan katonai akció megindítására, amellyel megbüntetnék Bassár el-Aszad elnök rendszerét, amiért állítólag vegyi fegyvert vetett be a civil lakosság ellen a múlt hónapban. Az elnök hétfőn interjút ad a CBS, az NBC, az ABC, a PBS, a CNN és a Fox News adóknak, és a Fehér Ház ovális irodájából is a nemzethez fordul kedden, azt megelőző este, hogy a várakozások szerint a szenátus a katonai felhatalmazás kérdésében szavazni fog.

Az elnök egyelőre nem nyilatkozott arról, hogy vajon elrendeli-e a támadást, ha a kongresszus ellene fog szavazni, de szombaton már előzetes képet adott érvrendszeréről a szokásos heti rádióüzenetében. Egyebek között arra hivatkozott: ha a vegyi fegyver bevetése válasz nélkül marad, akkor növekszik annak kockázata, hogy újra alkalmazzák majd ezt a fegyverfajtát. Úgy érvelt, hogy ha ilyen fegyver terroristák kezébe kerülne, akkor azt az amerikaiak ellen is bevethetnék, valamint a válasz elmaradása jelzés lehetne más országok számára, hogy e fegyverfajta alkalmazása nem von maga után következményeket.





Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×