eur:
394.07
usd:
364.97
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Orbán: a bankok erkölcsi kötelessége a hitelszerződések módosítása

A bankok erkölcsi kötelességének tartja a miniszterelnök, hogy önként módosítsák a devizahitel-szerződéseket az ügyfelek javára. Orbán Viktor erről a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában beszélt.

Emlékeztetett: a Fidesz-KDNP a héten tartott visegrádi frakcióülésén arra szólította fel a bankokat, hogy november 1-jéig javítsák ki a devizahitelek hibáit, a szerződéseken pedig változtassanak az ügyfelek javára. A kormányfő ezt azzal indokolta, hogy a kialakult helyzetet erkölcsi szempontból a bankok kötelessége megoldani, mert a szerinte rosszhiszeműen megkötött szerződések olyan szabályokat tartalmaztak, amelyek alapján baj esetén az összes kockázatot az embereknek kell viselniük.

A miniszterelnök szerint ezért a devizahiteleket úgy kell átalakítaniuk a pénzintézeteknek, hogy az árfolyam-módosításból származó veszteség nagy részét ők viseljék, ne pedig az emberek. Ha ezt önként nem teszik meg november 1-jéig, a kormány lépni fog, és olyan megoldást alkalmaz, amely megszünteti a devizakölcsönöket, de méltányos módon, vagyis a devizahitelesek nem járnak majd jobban, mint azok, akik forintban adósodtak el.

A szintén Visegrádon eldöntött újabb rezsicsökkentéssel kapcsolatban megerősítette: az összesen húszszázalékos árcsökkenés eléréséhez kell most 11,1 százalékkal mérsékelni az áram, a gáz és a távhő árát.

A további rezsicsökkentés lehetőségét firtató kérdésre Orbán Viktor azt válaszolta, a jelenlegi csökkentést el fogja bírni a magyar gazdaság, "megnézzük, mi történik (...), és utána lehet majd döntéseket hozni". A rezsicsökkentés szerinte egyébként azt szimbolizálja, hogy Magyarország képes önálló gazdaságpolitikát folytatni, vagyis ez "az önállóságunknak és a függetlenségünknek a szimbóluma, hogy erre képesek vagyunk".

A rezsicsökkentés folytatása miatti esetleges újabb európai uniós kritikákról szólva úgy fogalmazott: "az Európai Unióban én nem félek vitáktól, én már minden lében ott megmártóztam, nem hiszem, hogy ott újdonsággal szolgálhatnának nekem". A szolgáltatókkal kapcsolatban azt mondta, nem kérik őket, hogy sértsék meg a jogszabályokat, "mi is jogszabályszerűen járunk el". "Eddig ők voltak erősebbek, és az eddigi magyar, elsősorban szocialista kormányok meghajoltak az erejük előtt, most meg mi vagyunk az erősebbek, és nekik kell alkalmazkodniuk a magyarokhoz, és nem a magyaroknak hozzájuk" - hangsúlyozta.

A miniszterelnök kitért a családi adókedvezménynek szintén az évadnyitó kormánypárti frakcióülésen eldöntött kiszélesítésére is, amely - mint mondta - egy körülbelül 50 milliárd forintos költségvetési vállalás, és mintegy 920 ezer ember életét teszi könnyebbé.

Az elmúlt időszak gazdasági mutatóit Orbán Viktor úgy értékelte: Magyarország újra működik, és mindenki láthatja, hogy jobban teljesít, mint korábban. Az eredmények között említette a túlzottdeficit-eljárás megszüntetését, a valutaalaptól korábban felvett kölcsön visszafizetését, a reálkeresetek emelkedését, az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok bérének ésszerű emelését, a növekedés beindulását, a rekord alacsony inflációt, a csökkenő munkanélküliséget és a növekvő foglalkoztatottságot.

A miniszterelnök szerint nem szabad eleve lefutottnak tekinteni a jövő évi választást, különösen nem a Fidesz támogatóinak, mert akkor úgy jár a jelenlegi kormányoldal, mint 2002-ben. Orbán Viktor úgy fogalmazott az országgyűlési választás előtti politikai versengésről, hogy "a ringben bármi megtörténhet". Hozzátette, ezért komolytalannak tartja azokat a véleményeket, amelyek szerint az ellenzéknek nincs semmi esélye. Abban kell versenyezni egymással, hogy ki tett eddig többet és ki tud többet tenni a magyarok érdekében - hangsúlyozta.

Ha a kormánypártok szavazói eleve lefutottnak tekintik a választást, és otthon maradnak, "úgy járunk, mint 2002-ben, és megint jön az a nyolc cudar év, amit elszenvedtünk 2002 és 2010 között" - mondta a pártelnök-miniszterelnök. Ezért mindenkit arra kért - különösen azokat, akik támogatják az elmúlt három év változásait -, hogy álljon ki Magyarország mellett.

"Szemben a szocialista nyolc évvel, ez nem a szétesés, nem a hanyatlás, nem az elszegényedés, nem a kihasználtság" időszaka - emelte ki Orbán Viktor. Úgy értékelte, hogy "van egy kormányzati és össznemzeti teljesítmény a hátunk mögött", tehát a múltbeli teljesítmények miatt az esélyek a mostani kormánytöbbség javára billennek el, de "nem ismeri a demokráciát az, aki azt hiszi, hogy bármilyen választás előre lefutott lenne".

Szólt arról is - utalva a fideszes választókerületi elnökök menesztéséről szóló sajtóhírekre -, hogy személyi kérdésekkel a visegrádi Fidesz-KDNP-frakcióülés nem foglalkozott, a választókerületek vezetőinek kérdése pedig "még előttünk van, ahhoz hozzá sem kezdtünk". Megjegyezte, van néhány fideszes választókerületi elnök, akinek az új választójogi törvény összeférhetetlenségi szabályai miatt - amelyek kizárják az egyidejűleg végzett polgármesteri és parlamenti képviselői munkát - döntenie kell, a jövőben melyik poszton szeretne helyt állni. "Döntéseket kell hozni, ez érint erős embereket, de ez nem leváltás, hanem a törvény változása miatt előállt kényszer, amelyre nem én fogom megadni a választ, hanem nekik kell megadniuk" - mondta.

Orbán Viktor közölte azt is, hogy a magyar labdarúgó-válogatott győzelmét tippeli a péntek esti bukaresti román-magyar világbajnoki selejtezőn. "Ha visszagondolunk a legutóbbi budapesti mérkőzésre, ott mindenki láthatta, hogy jobbak voltunk" - mondta, hangsúlyozva, hogy nagy tisztelője a román labdarúgásnak. Egyúttal megerősítette, mivel szombaton lesz a lánya esküvője, természetesen nem a helyszínen nézi az esti meccset.

Címlapról ajánljuk
Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.

MNB: megnőtt a forint inflációra gyakorolt hatása

A korábban vártnál mérsékeltebb növekedés, alacsonyabb, de az év közben kissé emelkedő infláció vár a magyar gazdaságra az idén – derül ki a Magyar Nemzeti Bank inflációs jelentéséből, amely 2025-re vetíti előre a 3 százalékos inflációs cél elérését.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×