eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar

Lemond választókerületi elnökségéről a Fidesz Vas megyei elnöke

Lemond választókerületi elnöki posztjáról Kovács Ferenc országgyűlési képviselő, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, aki erről a szándékáról már levélben értesítette Orbán Viktor miniszterelnököt.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közlemény ismerteti, hogy a választási törvény változása miatt azoknak az országgyűlési képviselőknek, akik közgyűlési elnöki, illetve polgármesteri funkciót is betöltenek, dönteniük kellett arról, hogy 2014-től melyik tisztséget választanák.

"Hosszas vívódás után úgy határoztam, hogy inkább itthon maradok, s politikai munkámat a helyi közéletben, a megye lakóinak szolgálatában folytatom" - fogalmazott közleményében Kovács Ferenc, aki a Fidesz Vas megyei elnöki posztját is betölti.

A közleményhez mellékelték az Orbán Viktornak írt levél másolatát, amelyben Kovács Ferenc úgy fogalmazott: közel két évtizedes munkája elismerésének vette, hogy tavaly májusban a párt elnöke ismételten kinevezte őt a Vas megyei 2-es számú választókerület elnökének.

A politikus aki 15 éve egyéni választókerületben szerzett mandátum révén tagja az Országgyűlésnek, hangsúlyozta: képviselői munkáját mindig is megtisztelő feladatnak tekintette, az országgyűlési képviselői tisztséget pedig nagyra becsüli, de úgy döntött, hogy a következő választási ciklustól a megyei, a helyi politikai életben kíván tevékenykedni.

Címlapról ajánljuk

Harry hercegi címe bánhatja, hogy állandó amerikai lakos lett

Harry herceg, III. Károly angol király kisebbik fia hivatalosan is felszámolta kapcsolatait Nagy-Britanniával. Így értékelik a szigetországban a lépését, hogy az Egyesült Államokat jelölte meg állandó lakhelyeként. Felmerült, hogy emiatt elveszítheti hercegi címét.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×