eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Tarlós felfüggesztette a prémium kifizetést lehetővé tevő határozatot

Tarlós István főpolgármester kedden felfüggesztette azt a határozatot, amely lehetővé tette volna prémium kifizetését a Madách Színház igazgatójának.

A főpolgármester ezt azután közölte a Fővárosi Közgyűlés ülésén, hogy a Jobbik jelezte, hanyag kezelés miatt feljelentést tesz, mert törvénysértőnek tartja, hogy a Fővárosi Közgyűlés prémium kifizetését tette lehetővé a Madách Színház igazgatójának, miközben veszteséges az intézmény.

Volner János, az ellenzéki párt Budapestért felelős alelnöke azt mondta, a városvezetés képes volt személyre szabott jogalkalmazásba kezdeni és megváltoztatni a javadalmazási szabályzatot, hogy kifizethesse a 4,5 millió forintos összeget.

Tarlós István ezt követően bejelentette, hogy a korábbi határozatot felfüggeszti és újratárgyalását kezdeményezi. Hozzátette: a Jobbik által közöltek új információk voltak számára, a pártnak ki kell azokat fejtenie, így nem tehet mást, érvényteleníti a döntést.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×