eur:
394.61
usd:
365.18
bux:
65477.72
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Fokozottan ellenőrzi a kamionokat a rendőrség

Fokozottan ellenőrzi a rendőrség, hogy a nehéztehergép-járművek a gyorsforgalmi utakon betartják-e a rájuk vonatkozó szabályokat. Az utóbbi időben ugyanis gyakran figyelmen kívül hagyják, hogy nem szabad előzniük az autópályákon - mondta el az országos rendőrfőkapitány-helyettes az InfoRádiónak.

Halmosi Zsolt hozzátette: nemcsak az ellenőrzések fokozására van szükség, hanem arra is, hogy a járművezetők betartsák a pihenőidőkre vonatkozó szabályokat. Ezt az Európai Unió egészében szigorúan veszik.

A rendészeti főigazgató ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a napokban történt súlyos balesetek ellenére a statisztikai adataink nem rosszabbak a korábbiaknál,még mindig kevesebben haltak meg idén az utakon, mint tavaly. Bízik abban, hogy idén is folytatódik a 2008 óta tartó tendencia, miszerint évről évre folyamatosan csökken a közúti balesetek és a halálos áldozatok száma.

Halmosi Zsolt kitért arra is, hogy a forgalom-ellenőrzést végző rendőröknek komoly szerepük van a mutatók javulásában, azonban a balesetekért a legfőbb felelősség a járművezetőket terheli. Ha fáradtan, feszülten, nem megfelelő toleranciával vesznek részt a közlekedésben, annak mindig tragédia a vége - figyelmeztetett.

Hanganyag: Kálló Izabella

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Jó sztorik a magyar tőzsdén

Jó sztorik a magyar tőzsdén

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: jelentős pluszban áll a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedik a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként. Ami a gazdasági eseményeket illeti, ma az USA-ban a lakáspiaci adatok mellett az 5 éves inflációs várakozásokat is közzéteszik. Legutóbb növekedtek a várakozások, ami semmiképp nem jó hír a Fed számára.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×