Tűzijátékok lehetnek a Balaton körül is

Infostart
2013. augusztus 8. 06:25
A budapesti mellett idén várhatóan hat Balaton-parti városban is rendeznek augusztus 20-ai ünnepséget. Az augusztus 20-ai állami ünnepekre bruttó 250 millió forintot különített el a kormányzat.

Idén már nem csak a fővárosra fókuszálnak az államalapítás ünnepére szervezett állami rendezvények, hanem a Balaton környékére is - mondta az augusztus 20-adikai eseményekről szóló tájékoztatón Balatoni Mónika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára.

A tervekben Balatonfüred, Zamárdi, Siófok, Keszthely, Zánka és Balatonlelle szerepel, de ezek a helyszínek a Balatonon még nem végérvényesek, erre a kormányzat akkor fog végérvényesen reagálni, ha a biztonsági követelmények száz százalékosan adottak a lebonyolításhoz.

A Balaton-parti helyszíneken és a fővárosban este kilenckor egyszerre kezdik majd a tűzijátékot, sőt a közszolgálati rádió közvetítése révén a kísérőzene is mindenhol hallható lesz, amelyet külön erre az alkalomra komponált Havasi Balázs zongoraművész.

Havasi Balázs munkájáról a következőképp fogalmazott: "ez egy visszatérő témája lesz a Tűzijáték-szvitnek hiszen itt több zenei tételnek a láncolatáról van szó. A koncepció szerint a zene elkészítésénél az volt a szándékom, hogy ezeket a régi magyar értékeket és régi dallamokat egyfajta nemzetközi zenei környezetbe emeljük bele."

A tűzijáték előtt, napközben az érdeklődők ismét megkóstolhatják az idei országtortát, a Milotai Mézes Diótortát, amelyről Pataki János, a Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestületének elnöke elmondta: "egy diógrillázs felvert piskóta készül, amelyben kétféle krém, egy dióból készült praliné krém és egy mézes krém lesz a töltelék és a közepén pedig egy halvány vékony roppanós betét, ami egy nagyon érdekes textúrát fog kölcsönözni a tortának."

Az ország cukormentes tortája idén a Ribizlihabos-almás réteges torta lesz, a Szent István-napi kenyér verseny győztese pedig a tönkölybúzás-joghurtos kenyér lett. Az állami ünnepségek megrendezésére egyébként bruttó 250 millió forintot különített el a kormány az idei költségvetésben.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást