Székely Lászlót jelöli ombudsmannak Áder János

Infostart
2013. augusztus 8. 12:09
Székely Lászlót jelöli az alapvető jogok biztosának Áder János. A köztársasági elnök a Sándor-palotában csütörtökön tett sajtónyilatkozatában jelentette be döntését.

Székely László 1958. március 15-én született Budapesten.

1982-ben szerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán.

1982 óta tanít az ELTE ÁJK polgári jogi tanszékén, 1990 óta a Kari Tanács tagja. 1995-ben az egyetem Trefort Ágoston Emlékéremmel tüntette ki.

1992-ben beválasztották a Szerzői Jogi Szakértői Testület tagjai közé.

1992-ben lett a Fidesz környezetvédelmi kabinetjének jogi szakértője, 1996-ban megválasztották az ORTT panaszbizottságának tagjává.

1996 óta oktat a győri Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Karán.

Az első Orbán-kormány idején, 1998 és 2002 között kormánybiztosként felelt a Hágai Nemzetközi Bíróság dunai vízlépcsőügyben hozott ítéletének végrehajtása érdekében szükséges kormányzati feladatok koordinációjáért.

2008 óta az ELTE Jogi Továbbképző Intézet igazgatója.

2010. június 15-én kinevezték az új polgári törvénykönyv előkészítését koordináló miniszteri biztosnak, megbízatása 2013. január 19-vel zárult.

2013. január 20. óta a határokkal osztott természeti erőforrások fenntartható használatáért felelős miniszteri biztos a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumban, megbízatása 2014. január 19-ig szól. Orbán Viktor kormányfő 2012. decemberi megbízása alapján ő vezeti a magyar küldöttséget a dunai vízlépcsőről szóló magyar-szlovák tárgyalásokon.Magyarországon az Országgyűlés 1993. június 1-jén - kétharmados törvényként - fogadta el az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról (ombudsmanról) szóló törvényt. Ennek értelmében az ombudsman feladata, hogy "az alkotmányos jogokkal kapcsolatban tudomására jutott visszásságokat kivizsgálja vagy kivizsgáltassa, és orvoslásuk érdekében általános vagy egyedi intézkedéseket kezdeményezzen". Az ombudsmant a köztársasági elnök jelölése alapján az Országgyűlés választotta kétharmados többséggel, hatéves időtartamra. Mellette ugyanakkortól működött az országgyűlési biztos általános helyettese, valamint az adatvédelmi biztos, illetve a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa is.

Az általános helyettesi poszt - az Országgyűlés döntése alapján - 2007. július 2-i hatállyal megszűnt. Ennek a döntésnek az volt a célja, hogy létrehozhassák a jövő nemzedékek ombudsmanjának tisztségét, amelyet 2007. november 26-án szavaztak meg a képviselők. Az új országgyűlési biztos feladata az volt, hogy figyelemmel kísérje, értékelje és ellenőrizze azon jogszabályi rendelkezések érvényesülését, amelyek biztosítják a környezet és a természet állapotának fenntarthatóságát és javítását.

2011. július 11-én az Országgyűlés sarkalatos törvényben egységesítette az ombudsmani rendszert. A 2012. január 1-jén életbe lépett változtatások részeként a korábbi négy ombudsmant az alapvető jogok biztosa váltotta, aki a hatóságok és a közszolgáltatást végző szervek mellett kivételesen cégeknél, bankoknál, vagy társadalmi szervezeteknél is folytathat eljárást. Az új törvény alapján az alapvető jogok biztosa az országgyűlési biztos, a kisebbségi biztos és a jövő nemzedékek országgyűlési biztosának jogutódja, munkáját két helyettes segíti. A biztosok személye nem változott, az adatvédelmi ombudsman intézménye megszűnt, feladatait a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vette át. A két új jogszabály megalkotására a 2012. január 1-jétől hatályos alaptörvény elfogadása miatt volt szükség.

Az Országgyűlés a köztársasági elnök javaslatára választhatja meg az alapvető jogok biztosát, akinek hatásköre az alapvető jogok körüli visszásságok kivizsgálására és kivizsgáltatására terjed ki. A Magyarországon élő nemzetiségek jogainak érvényesülését, illetve a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét az alapvető jogok biztosának helyettesei felügyelik. (Az adatvédelmi ombudsman helyébe lépett Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság vezetőjévé a köztársasági elnök Péterfalvi Attilát nevezte ki kilenc évre.)

Az Országgyűlés 2012. november 19-én elfogadta a pénzügyi ombudsmani poszt létrehozásáról szóló törvényt. A fogyasztóvédelmi törvény módosításával rögzítették, hogy a pénzügyi ombudsman feladatai végrehajtása során független, nem kérhet és fogadhat el utasítást a kormánytól, más államigazgatási szervtől, az Európai Unió intézményeitől, a tagállamok kormányaitól vagy bármilyen más szervezettől. A pénzügyi jogok biztosa, akit a nemzetgazdasági miniszter nevez ki határozatlan időre, a klasszikus biztosi feladatok mellett fontos szerepet tölt be a pénzügyi kultúra fejlesztésében, a fogyasztókat segítő pénzügyi ismeretek terjesztésében.

Az eddigi országgyűlési biztosok:

állampolgári jogok biztosa:
Gönczöl Katalin (1995-2001)
Lenkovics Barnabás (2001-2007)
Szabó Máté (2007-2011)

általános helyettese:
Polt Péter (1995-2000)
Takács Albert (2001-2007)

nemzeti és etnikai kisebbségi jogok biztosa:
Kaltenbach Jenő (1995-2007)
Kállai Ernő (2007-2011)

adatvédelmi biztos:
Majtényi László (1995-2001)
Péterfalvi Attila (2001-2007)
Jóri András (2008-2011)

a jövő nemzedékek biztosa:
Fülöp Sándor (2008-2011)

Országgyűlési biztosok 2012. január 1. óta:

alapvető jogok biztosa: Szabó Máté (2012-)

helyettese: Kállai Ernő (2012-) (a Magyarországon élő nemzetiségek jogainak védelme)
helyettese: Fülöp Sándor (2012. január-szeptember, a jövő nemzedékek érdekeinek védelme)
helyettese: Szabó Marcel (2012. október-, a jövő nemzedékek érdekeinek védelme)

pénzügyi jogok biztosa: Doubravszky György (2013-)