eur:
394.32
usd:
369.62
bux:
65192.74
2024. április 19. péntek Emma

KDNP: történelmi elégtétel az SZDSZ megszűnése

Történelmi elégtételként értékelte a Kereszténydemokrata Néppárt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében, hogy húszévnyi parlamenti jelenlét és "hároméves kínos agonizálás után" megszűnik a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ).

Semjén Zsolt, a párt elnöke és Rétvári Bence alelnök állásfoglalásában azt írta: "üröm az örömben azonban, hogy a vadkapitalizmust és a devianciákat egykoron zászlajára tűző szervezet nem tud elszámolni a tartozásaival, így 500 millió forintos adóssága az államra és ezzel az adófizető magyar állampolgárokra száll át".

Kifejtették, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) és az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) számára hosszas összegzést kívánt "a szabad demokraták bűneinek számbavétele", azok felsorolása ezért csak "példálódzó jellegű" lehet.

A kereszténydemokraták összegzése szerint az SZDSZ a rendszerváltó értelmiség nagy ígéretéből hamar keserű csalódássá vált. Azt írták, a retorikájában harcosan antikommunista párt 1994-ben "hatalomvágytól és pénzéhességtől vezérelve" koalícióra lépett a posztkommunista MSZP-vel, pedig nélkülük is meglett volna Horn Gyula pártjának az abszolút többsége.

"A liberalizmus eszméjét elárulták, elég csak a 2006-os rendőri jogsértések kapcsán Kuncze Gábor Révész Mártíriuszozására, vagy a véres tömegoszlatásokat irányító Gergényi Péter akkori budapesti rendőrfőkapitány Demszky Gábor SZDSZ-es főpolgármester általi kitüntetésére gondolni" - fogalmaztak.

Kitértek arra is, hogy az SZDSZ állítása ellenére rendkívül távol állt a magyar szabadelvűség valóban nemes hagyományától, társadalompolitikában "az 1968-as nihilista-anarchista diáklázadók méltó örökösei voltak", azt gazdaságpolitikában a vadkapitalizmussal vegyítették.

Hozzátették, a Kóka János által felügyelt és az SZDSZ-es káderek által félrevitt állami cégek esete valóban csak azt bizonyította számukra, hogy az "állam rossz gazda". Az SZDSZ-es Molnár Lajos és Horváth Ágnes törekvéseiből csak a nép által eltörölt vizitdíj és kórházi napidíj, és a használhatatlan kórtermi széfek valósultak meg - közölték, és megemlítették azt is, hogy az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI) bezárásával még sokszor veszélyes pszichiátriai betegek tömegét "eresztették az utcára".

Értékelésük szerint azzal, hogy "az SZDSZ a rasszista-antiszemita vádat kifordítva politikai fegyverként használva olyanokat is megbélyegzett, akik arra nem szolgáltak rá, megágyazott a valódi szélsőség előretörésének. A szabad demokraták országlása következtében a liberalizmus szitokszóvá degradálódott, az esélyegyenlőség fogalma pedig kiüresedett a magyar köznyelvben" - tették hozzá.

A KDNP úgy látja, "megélhetési jogvédőként az anyagi és politikai haszonszerzés jegyében" gyakran használtak ki nehéz helyzetű kisebbségeket, például romákat vagy pedig beteg embereket, kábítószerfüggőket. "Eközben a határon túli magyar kisebbségek kettős állampolgárságáról szóló gyászos emlékű 2004. decemberi népszavazás során a legvadabb, uszítóan demagóg, idegengyűlölő és egyúttal nemzetellenes propagandát visszhangozták" - jegyezték meg.

Felidézték azt is: az MSZP-vel több mint tíz éven koalícióban kormányzó szabad demokratákról "saját megbuktatott miniszterelnökük", Medgyessy Péter mondta ki 2004-ben, hogy tele van korrupciós ügyekkel.

Közölték, Demszky Gábor húszévnyi főpolgármestersége után a "romeltakarítás" maradt, és csupán a Hagyó-féle ügyeket hagyta emlékül a fővárosnak. A BKV közlekedési múzeumba való járművei "szétrohadtak", a beígért 4-es metró helyén pedig csak mély kráter tátongott éveken keresztül - olvasható a közleményben, amely kitér arra, hogy ezzel párhuzamosan a közép-európai fővárosok versenyében a rendszerváltáskor nagyon kedvező helyről indult Budapest nemcsak Bécs és Prága, hanem Pozsony és Varsó mögött is lemaradt 2010-re.

"Nem feledhetjük el, hogy habár az SZDSZ atomjaira hullott, káros hagyatéka még sokáig élni fog és szellemi örököseikként Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc továbbra is vezető szerepet töltenek be a magyar baloldalon."- írták a közleményben.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Lezuhant egy stratégiai bombázó Oroszországban, ismét ukrán támadás volt Belgorod ellen – Ukrajnai háborús híreink pénteken

Egy Tu-22M3 stratégiai bombázó repülőgép lezuhant Oroszország Sztavropoli területén. A négy pilóta katapultált, egyikőjüket még keresik. Az orosz védelmi minisztérium szerint a balesetet technikai probléma okozta. Vjacseszlav Gladkov belgorodi kormányzó szerint 25 légieszközt semmisítettek meg az Ukrajnával határos régió fölött péntekre virradóra. Néhány épületben kár keletkezett.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×