Útlezárással demonstráltak a hulladéktörvény ellen Zalában

Infostart
2013. július 27. 19:01
A hulladéktörvény elleni tiltakozásként traktorokkal és szemétgyűjtő edényekkel zárták le a Zala megyei Bocskán helybéliek és környékbeli települések lakosai több mint kétszáz méter hosszan a 74-es főút egy sávját szombat délután.

Strausz Tibor, a 70-80 résztvevővel tartott megmozdulás egyik szervezője az MTI-nek a helyszínen elmondta: azért döntöttek a demonstráció mellett, mert január óta negyedévente kötelezően 9300 forintot kell fizetnie minden háztartásnak egy 240 literes gyűjtőedény heti egyszeri kiürítéséért. Igazságtalannak tartják, hogy mindegy, hányan élnek egy háztartásban, a díj egységes, és az sem számít, hogy megtelik-e a szemetesedény.


A demonstráció szervezője azt mondta: a hulladéktörvény a kistelepüléseken élőknek azért is igazságtalan, mert míg a házaktól méretlenül viszik el a szemetet, addig a hulladéklerakáskor a szállító csak a leadott mennyiség után fizet lerakási díjat. A háztartásoknak ezért nem is érdekük, hogy igénybe vegyék a faluban kihelyezett szelektív gyűjtőedényeket, mivel a 240 literes háztartási gyűjtők a hulladék szétválogatása nélkül sem telnek meg minden héten.

A településen élő egyedülálló kisnyugdíjasok, a minimálbérből élők, alacsony fizetésért dolgozók vagy szociális segélyből élők számára a jogszabály által előírt heti hulladékszállítás megfizetése "a létbizonytalanságot jelenti" - fogalmazott közleményében a polgármester.