Bővül a kecskeméti repülőnap programja

InfoRádió / MTI
2013. július 20. 08:47
A korábbi három-néggyel szemben idén hét kötelék is bemutatót tart a kecskeméti nemzetközi repülőnapon, amelyet augusztus 3-án és 4-én rendeznek meg.

A Honvédelmi Minisztérium két év kihagyás után az eddigi legnagyobb repülőshow-t szervezi meg, amelyen a tervek szerint 23 ország 142 légi járműve vesz részt. Hende Csaba honvédelmi miniszter korábban elmondta, hogy a jegyárak nem emelkednek, a megyei kormányhivatalokon keresztül pedig 2000 darab ingyenes belépőt osztanak szét országszerte a rászorulók között. Õk a MÁV és a Volán járatain a helyszínre is térítésmentesen utazhatnak, míg azok, akik elővételben váltanak jegyet a repülőnapra, féláron vehetik igénybe a vasúti és autóbusz-közlekedést.