Fidesz: új autók és állomások is segítik a megújuló mentőszolgálatot

InfoRádió / MTI
2013. július 16. 16:54
A Fidesz szerint a mentőszolgálat megújulását jelenti, hogy az új mentésirányítási rendszer bevezetésén túl hamarosan csaknem kétszáz új mentőautó áll szolgálatba, 48 mentőállomás megújul és 22 új épül.

A nagyobbik kormánypárt erről annak apropóján tájékoztatta kedden közleményben az MTI-t, hogy Szócska Miklós egészségügyért felelős államtitkár bejelentette: a jövő év közepéig a kor technikai színvonalának megfelelő informatikai alapú mentésirányítási rendszert vezetnek be az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ).

"Mindez azt jelenti, hogy a szocialisták kormányzása idején tapasztalt leépüléssel szemben ma biztosított a mentőszolgálat jövője" - olvasható a párt sajtóirodája által kiadott kommünikében.

A Fidesz minden segítséget megad a betegek és sérültek biztonsága érdekében a mentőszolgálat fejlődéshez - írták. Példaként említik, hogy a mentőszolgálatnál dolgozó orvosok és szakdolgozók is részesei az egészségügyi dolgozók béremelési programjának. A mentőorvosok szakmai fejlődését pedig képzési programok segítik; Debrecenben, Szegeden, Pécsett és Székesfehérvárott szimulációs oktatási központok létesülnek számukra. Ugyanakkor, a program keretében ösztöndíjprogram indult a mentőápolóknak is - közölte a Fidesz.

Szócska Miklós kedden arról számolt be: a 2,5 milliárd forint értékű informatikai fejlesztés legfontosabb célja, hogy a riasztástól számított 15 percen belül a helyszínre érkezzen a mentők 90 százaléka.

Ugyancsak fontos törekvés a hozzáférési egyenlőtlenségek csökkentése a sürgősségi ellátás területén - közölte az államtitkár.

A mentésirányítási rendszerben olyan informatikai környezetet alakítanak ki, amely biztosítja, hogy a segélyhívás után a telefonálótól megszerzett információ azonnal a kivonuló mentőcsapat rendelkezésére álljon. A mentésirányító központban a rendszer térképen jeleníti majd meg a helyszínt, és a legközelebbi mentőegység azonnal indítható.