Börtön jár a kilométeróra visszatekeréséért

Infostart
2013. július 11. 09:33
Sokakat elrettent majd a lehetséges büntetés attól, hogy visszatekerjék az autóban a kilométerórát - véli a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke. Erdélyi Péter szerint hosszútávon egy elektronikus nyilvántartás jelenthet megoldást. Az új Büntetőtörvénykönyv szerint július elsejétől szabadságvesztéssel sújthatják a csalókat.

Július elsejétől akár egy év szabadságvesztéssel is büntethetik azt, akire sikerül rábizonyítani, hogy meghamisította egy gépjármű kilométer-állását. Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára azt mondja: így semmilyen körülmények között nem lehetséges a számláló átállítása.

Erdélyi Péter, a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke az InfoRádiónak az mondta: a szigorítás egy komoly üzenet a csalók számára. Hozzátette, akik nem félnek a szankcióktól, azok továbbra is folytatják a csalásokat, azonban a számuk folyamatosan csökken.

A Magyar Gépjárműimportőrök Egyesületének elnöke szerint az jelenthetne megoldást, ha lenne egy elektronikus nyilvántartás, amely alapján az esetleges vevő meggyőződhetne arról, hogy valósak a gépjármű adatai.

Erdélyi Péter addig is azt tanácsolja: minden használt-autó vásárlás előtt kérjük meg az előző tulajdonost, hogy a szervizben ellenőrizhessük az autó állapotát.

Hanganyag: Seres Gerda


KAPCSOLÓDÓ HANG:
Hanganyag
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást