Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány és az Ericsson

InfoRádió / MTI
2013. július 10. 12:36
Hosszú távú stratégiai együttműködési megállapodást írt alá szerdán Budapesten az Ericsson Magyarország Kutató-Fejlesztő Központjában a magyar kormány képviseletében Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter és Thomas Jul, az Ericsson közép-európai régiójának vezetője.

További fejlesztéseket hoz Magyarországra az Ericsson, amelyek új munkahelyeket is teremtenek majd - jelentette be a társaság közép-európai vezetője. A Budapesten induló új fejlesztések elsősorban a felhőalapú szolgáltatásokhoz, valamint a nagy adatmennyiségek elemzéséhez kapcsolódnak.

Thomas Jul elmondta: Magyarországon 1700 alkalmazottjuk van, ebből 1200 fejlesztő mérnök, 500-an pedig mérnöki szolgáltatásokat végeznek. A vállalat globálisan több mint 33 ezer szabadalmat jegyez, amelyből legalább 100 magyar mérnökök ötletéből született és mára beépültek a távközlés mindennapi technológiájába. A stratégiai megállapodást a kormány részéről aláíró nemzetgazdasági miniszter méltatta az Ericsson munkáját, hangsúlyozva fejlesztési és innovációs tevékenységét, emellett az oktatásban betöltött szerepét.

Varga Mihály hozzátette: ahhoz, hogy egy országban az innováció sikeres legyen megfelelően ösztönző gazdaságpolitika is szükséges.

A miniszter elmondta: az államháztartás rendbetétele és a nagy reformok véghezvitele után a kormány most már a növekedésre tud koncentrálni. Varga Mihály szerint példaértékű a mostani megállapodás, mert egyértelműen megmutatja, hogyan hangolható össze a kormány politikája a gazdasági szereplők tevékenységével. A megállapodás tartalmazza többek között a magyar beszállítókkal való együttműködést, valamint az oktatásban és fejlesztésben betöltött szerepét.

Varga Mihály kiemelte: a kormány mindent megtesz azért, hogy a partner befektetők hosszú távú és tartós jelenlétét biztosítsa, és ehhez kiszámítható gazdasági környezetet garantál.