eur:
393.77
usd:
365.12
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Továbbra sem elégedettek a fuvarozók

A kisebb hibák ellenére jól vizsgázott az e-útdíj - mondta Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár. A fuvarózok szerint azonban a problémák miatt fel kellene függeszteni a rendszer működését.

A fuvarozók az első héten több mint 2,8 milliárd forintot fizettek be a használatarányos elektronikus útdíjfizetési rendszeren keresztül. Völner Pál államtitkár sajtótájékoztatóján azt mondta, a kisebb hibák ellenére jól vizsgázott az e-útdíj.

A legtöbb fuvarozó úgynevezett viszonylati jegyet vesz, vagyis az Állami Autópályakezelő Zrt. ügyfélszolgálati irodáinak, a 300 kioszk vagy a 800 értékesítési pont valamelyikén vált a tervezett útra szóló útdíjhasználati jegyet, beépített fedélzeti jeladó eszköz pillanatnyilat 20 ezer járműben működik - mondta sajtótájékoztatóján a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.

Völner Pál hozzátette, a 300 ezer úthasználó egy százaléka reklamált az e-útdíj bevezetésének első hetében. A reklamációkról Völner Pál azt mondta, a legtöbb panasz az első napi leálláskor érkezett, a számunk azóta csökken.

Az első héten több mint 2,8 milliárd forintot fizettek be a fuvarozók, éves szinten 150 milliárdos bevétellel számolnak az idén a 42 milliárd forintból kiépített rendszeren keresztül - mondta az államtitkár.

Újságírói kérdésre, miszerint a problémák miatt több fuvarozó szervezet is a rendszer felfüggesztését kérte, az államtitkár azt mondta, az elmúlt egy hét tapasztalatai igazolták, hogy olyan orvosolhatatlan problémák nincsenek, amelyek ezt szükségessé tennék, a reklamációkat egyedileg kezelik, nincsenek rendszer szintű gondok.

A fuvarozók által a díjfizetésre igénybe vehető - járművenként 1 millió forintos - kedvezményes forgóeszköz hitel még azért nem érhető el, mert közbeszerzési eljárást kellett kiírni rá, válaszolta a fuvarozói kiforgásokra az államtitkár. A rendszert folyamatosan fejlesztik, és a közeljövőben kialakítják az utolagos fizetéshez szükséges szerződési feltételeket is - mondta sajtótájékoztatóján a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastruktúráért felelős államtitkára.

Az első héten a fuvarozókat százmilliós kár érhette az elektronikus útdíjfizetési rendszer hibái miatt - mondta az InfoRádiónak a Magyar Közúti Fuvarozók Egyesületének főtitkára.

Karmos Gábor az elvi hibák között sorolta, hogy nem visszaváltható a viszonylati jegy, csak előre lehet fizetni a díjat, 2075 elemi útdíjköteles szakaszt határoztak meg, ezeken akár 100 méter megtétele után is a teljes összeget kell fizetni. A kifogásaik miatt a rendszer felfüggesztését kérik.

Címlapról ajánljuk
Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

Fábián László: nem elérhetetlen cél a kétszáz fős magyar csapat a párizsi olimpián

A jelenlegi világranglista-helyezések alapján több mint húsz sportágban lehetnek érdekeltek a magyarok a nyári ötkarikás játékokon – mondta az InfoRádióban a Magyar Olimpiai Bizottság főtitkára. Fábián László beszélt a hazai rendezésű kvalifikációs versenyek, köztük az április 25-én kezdődő szegedi evezős Európa-bajnokság jelentőségéről is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×