eur:
394.29
usd:
370.44
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Bajnai Gordon "nemcsak 2014-re lő"

Az elemzők véleménye is megoszlik arról, hogy lesz-e ellenzéki összefogás a jövő évi választásokra. Magyar Kornélia, a Magyar Progresszív Intézet igazgatója és Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője erről az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt.

Lesz megegyezés az MSZP és az Együtt 2014 között, de hogy milyen formában, azt ma még nehéz megjósolni. Az egyéni választókerületekben nagyon valószínű a közös jelöltek indítása, ez evidens és a politikai matematika része is - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője.

A Magyar Progresszív Intézet igazgatója szerint azonban könnyen előfordulhat, hogy nem tudnak megegyezni a közös jelöltek állításában, és külön listán indulnak majd. Legfeljebb abban állapodnak meg, hogy az egyéni kerületekben, ahol az egyik indít jelöltet, ott a másik nem. Magyar Kornélia azonban úgy véli, ez a koordinált indulás csökkenti az esélyeket, de ebből kitűnik, Bajnai Gordon ambíciója nemcsak a miniszterelnökség lehet, hanem el tudja magát képzelni egy ellenzéki párt vezetőjeként is, és "nemcsak 2014-re, hanem 2018-ra is lő".

Lánczi Tamás szerint Bajnai Gordon nem tudott igazán megerősödni. Az Együtt 2014 5-6 százalék, vagyis a parlamenti bejutási küszöb körül tudott megkapaszkodni, erősödni azonban nem tudnak, sőt a kezdetekhez képest inkább gyengültek.

Az Együtt 2014 egy one-man show: Bajnai Gordon politikai ambícióinak kielégítésére született, és ha nem lesz belőle miniszterelnök-jelölt, akkor a pártkezdemény jelentőségét és értelmét veszti - fogalmazott a Századvég Alapítvány vezető elemzője.

Az Aréna teljes adását meghallgathatja, ha ide kattint.

Hanganyag: Hlavay Richárd

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×