Milyen károkat okozott az éjszakai vihar?

InfoRádió / MTI
2013. június 23. 09:03
A szombati viharok miatt országszerte mintegy 200 esetben volt szükség a tűzoltók beavatkozására - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) helyettes szóvivője vasárnap reggel.

Hajdu Márton azt mondta, hogy elsősorban az erős szél és a jégeső okozott gondot. Több mint 110 esetben kidőlt fa, épületkárok miatt riasztották a tűzoltókat, több helyen a nagy mennyiségű csapadékvíz eltávolítására volt szükség.

A viharban középületek mellett több lakóépület is megrongálódott. Emiatt több embernek kellett elhagynia otthonát. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 19 embernek, Jász-Nagykun-Szolnok megyében négy embernek kellett elhagynia lakhatatlanná vált otthonát - mondta a helyettes szóvivő.

Vas megyében Ikervár, Pecöl és Megyehíd településeket érte leginkább a vihar, elsősorban lakóházak károsodtak. Hajdú-Bihar megyében Körösszakál településen okozta a legnagyobb kárt a vihar, a szél leszakította a sportcsarnok tetejét. Körösszakálon a meteorológiai szolgálat már délután óránként 123 kilométeres erősségű széllökést is regisztrált.

Pest megyében Cegléden az intenzív jégeső 19 lakóház tetőszerkezetét rongálta meg.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetése a várható heves zivatarok, illetve felhőszakadás miatt több megyében is érvényben van vasárnap.

A szabolcsi tűzoltókhoz mintegy ötven bejelentés érkezett

Mintegy ötven bejelentés érkezett a szombat délutáni és esti viharok miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság főügyeletére - közölte a szervezet hivatalvezetője vasárnap.

Tóth Gabriella tájékoztatása szerint az esetek többségében kidőlt fák eltávolításához kérték a tűzoltók segítségét. Aranyosapátiban ledőlt egy lakóház tűzfala, az ingatlan hét lakóját ideiglenesen a helyi közösségi szálláson helyezték el.