Horn Gyulára emlékezett az Országgyűlés

Infostart
2013. június 21. 10:31
Néma felállással tisztelgett az Országgyűlés a június 19-én elhunyt Horn Gyula emléke előtt. A volt miniszterelnök a rendszerváltás meghatározó politikusa volt - mondta az ülést vezető Kövér László házelnök.

Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője napirend előtt emlékezett meg az egykori kormányfőről. Úgy fogalmazott, hogy Horn Gyula kiváló taktikai érzékkel rendelkező reálpolitikusként oroszlánrészt vállalt a diktatúra lebontásában, új fejezetet nyitott a nemzet történelmében, újjászervezte a magyar baloldalt, visszarántotta a szakadék széléről a gazdaságot, valamint biztonságot és kiszámíthatóságot hozott a kisemberek életébe és ezzel beírta magát a történelemkönyvekbe.

A rendszerváltás utáni Magyarország legsikeresebb miniszterelnöke volt, akit egész Európában tiszteltek és szerettek - mondta Mesterházy Attila.

Az ülésterem közepén elhelyezték Horn Gyula virágokkal övezett arcképét.