Újabb korlátozásokat oldottak fel a dunai árhullám levonulása után, pénteken megkezdődik a szúnyogirtás Budapesten, és a hétvégi esőzések sem okoznak jelentős vízszint-emelkedést. Országszerte az ütemterv szerint halad a helyreállítás. Megnyitották Budapesten a Népszigetet, valamint a III. kerületi Királyok útját és a Nánási utat, miután minden takarítási munkálat befejeződött, az útszakaszon a buszforgalom is megindul. Még várhatóan napokig vizsgálják a Lánchíd pesti hídfője körüli támfalat a statikusok, az árvíz miatt ugyanis megkérdőjelezhető az építmény állapota - mondta Tarlós István főpolgármester az InfoRádiónak.
Tízmilliárdos visszatérítést kér az árvízi védekezésben közvetlenül érintett 95 önkormányzat. Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerint a helyhatóságok akár a teljes igényelt összeget megkaphatják a vis maior keretből. Először a kormányhivatal ellenőrzi a kérelem jogosságát, majd a Belügyminisztérium dönt a támogatás kifizetéséről.
Többletforrásokat kell biztosítania az Európai Uniónak a tagországok számára, hogy azok felkészülhessenek a természeti csapásokra- a többi között erről beszélt a magyar és az észt államfő Tallinnban. Áder János és Tomas Hendrik Ilves találkozója után a magyar köztársasági elnök gratulált Észtországnak az utóbbi években elért gazdasági fejlődéshez, az észt államfő pedig a magyar költségvetési hiány leszorítására tett lépéseket méltatta.
Cáfolja a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, hogy egy Kúriának küldött válaszlevéllel a devizahitelesek perében ítélkező bírákat próbálta volna befolyásolni. A szervezet azt közölte, hogy sem a bankok, sem a hitelesek érdekében, hanem jogi és szakmai szempontból fogalmazta meg véleményét. A felügyelet úgy látja, a levélből összefüggéstelenül kiragadott részletek félreértésekhez vezethettek. Korábban több kritika érte a Kúria kérésére készült útmutatást, mert abban Szász Károly, a felügyelet elnöke arra figyelmeztet, hogy a devizahitelesek eljárásaiban a bankokat általánosan és visszamenőlegesen elmarasztaló ítéletek a legszélsőségesebb esetben bankpánikhoz vagy akár államcsődhöz vezethetnek.
Az Európai Bíróság elé viszi a magyarországi étkezési jegyek ügyét az Európai Bizottság. A brüsszeli testület bejelentésében emlékeztetett arra, hogy álláspontja szerint a magyar törvényhozás által tavaly január 1-jén bevezetett korlátozások ellentétesek a beruházások és szolgáltatások szabadságára vonatkozó európai uniós elvekkel. Az étkezési jegyek kibocsátása tavaly januárban lett állami monopólium Magyarországon. A Fidesz azzal reagált a döntésre, hogy az Erzsébet-program Európa egyik legsikeresebb szociális jellegű programja.
A külügyminiszter szerint nincs elszigetelődve Magyarország, az európai uniós intézményekkel kezdett viták ellenére sem. Martonyi János a Parlament külügyi bizottsága előtt azt mondta, a problémás kérdéseket a tárgyilagosságra törekedve, részletes magyarázatokkal kívánják megoldani. A magyar külügy legfontosabb feladatának a nemzeti érdekek államhatárokon átnyúló érvényesítését nevezte.
Gazdasági irányváltást sürget az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért szövetség vezetője. Bajnai Gordon az InfoRádió Aréna című műsorában bírálta a kormány hétfőn bejelentett intézkedéseit is, amelyek álláspontja szerint újabb megszorításokhoz vezetnek. A volt kormányfő az legfontosabb teendőnek nevezte a befektetők bizalmának visszaszerzését. Hangsúlyozta: kormányra kerülésük esetén helyreállítanák a jogbiztonságot, és adóalkotmányt fogadnának el, amelynek értelmében egyszer változtathatna a kormány az adótörvényeken. Bajnai Gordon hozzátette: vissza kell állítani a többkulcsos személyi jövedelemadót, ami a többség számára nem jelentene adóemelést. Az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért szövetség vezetője kiemelt célként említette a korrupció felszámolását, amire civil szervezetekkel együtt alkottak törvényjavaslatot. Közölte: igazságot kívánnak szolgáltatni a trafik- és földpályázatok veszteseinek is.
Pontosította a Magyar Orvosi Kamara elnöke az egészségügyi alapellátásban dolgozók juttatásairól elhangzott kijelentéseket. A szervezet szerint tavaly novemberben a betegek után járó kártyapénzt emelte meg a kormányzat, ezt azonban nem lehet a háziorvosok fizetésemelésének tekinteni, mert az összeg a praxisok egyéb, működési kiadásainak a fedezéséhez szükséges. A kamara úgy látja, az eddigi tervezetek sem tartalmaznak béremelést az alapellátásban dolgozó orvosok és szakdolgozók számára. Korábban Selmeczi Gabriella Fidesz-szóvivő azt mondta, a kormányrendelet tervezete alapján újabb 95 ezer egészségügyi dolgozó fizetése emelkedik, januárig visszamenőleg, az alapellátást biztosítók jövedelme is 10 százalékkal nő majd.