A rászorulók kaphatnak támogatást a digitális átálláshoz

InfoRádió / MTI
2013. június 19. 16:49
Minden rászoruló kaphat támogatást a digitális átálláshoz - közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság főigazgatója.

Aranyosné Börcs Janka elmondta: a július végi lekapcsolásban érintett, az ország középső területén fekvő 14 megye lakói közül több mint 220 ezer háztartást kerestek fel az igények felmérésére. Közülük több mint 54 ezer háztartás kért támogatást.

Hozzátette: a hatóság a jövő hónap végéig befejezi az eszközök beszerelését ezekbe az otthonokba. Szólt arról is, hogy a digitális átállás második üteméig, vagyis október végéig összesen mintegy 100 ezer igénylésre számít a hatóság, az ehhez szükséges, háztartásonkénti 20-25 ezer forintos forrás pedig rendelkezésre áll. Eddig 1,6 milliárd forintot fordítottak erre a célra.