Orbán Viktor: Túl vagyunk a nehezén

Infostart
2013. június 15. 09:30
A kormányfő szerint bár levonult a dunai árhullám és túl vagyunk a védekezés nehezén, néhány helyen van még tennivaló. Ezek közé sorolta Dunaszekcsőt és Mohácsot.

Orbán Viktor elmondta, hogy 37 ezer önkéntes regisztrált, de ténylegesen ennél jóval többen vették ki részüket a védekezési munkálatokból. A töltéseken több mint 10 millió homokzsákot használtak fel.

Az ár összesen 260 ezer embert veszélyeztetett, de kiköltöztetni csak néhány ezret kellett. A miniszterelnök köszönetet mondott az árvízvédelmi szakembereknek, a védekezésben részt vevőknek és a pontos tájékoztatásért a sajtó munkatársainak.

Összefoglalásként elmondta: 36 780 önkéntes regisztrált a katasztrófavédelemnél, de a gátaknál dolgozók száma ennél jóval nagyobb volt. A védekezés során 10 179 000 homokzsákot és 242 500 köbméter homokot használtak fel.

Az árvíz által közvetlenül veszélyeztetett emberek száma 206 ezer volt, közülük a szervezett védekezésnek köszönhetően csak 1570 embert kellett kitelepíteni - jegyezte meg.

Orbán Viktor szólt arról is, hogy a védekezés irányítását 81 településen vette át az állam az önkormányzattól, s mind a 64, veszélyes anyaggal dolgozó Duna melletti üzemet sikerült megvédeni, ezen létesítményekből szennyező, fertőző anyag nem került a vízbe.

Túl vagyunk a nehezén, méghozzá úgy, hogy nem vesztettünk emberéletet, komolyabb sérülés sem történt és nincs tömeges kár. Az ország egy magabiztos és cselekvő ország képét mutatta, mindenki példamutatóan teljesített. A helyreállítás a következő feladat - fogalmazott Mohácson a kormányfő, aki Dunaszekcsőre is ellátogat szombaton.

Orbán Viktor hangsúlyozta ugyanakkor, hogy bár a "nagy víz kiment az országból", figyelni kell Szerbiára, mert ott van a védekezésnek egy olyan szakasza, ahol ha baj lesz, egy öblözetben "több mint tíz településünk" is nehéz helyzetbe kerülhet.