Az intézet közleménye szerint a felkészítésben részt vevők ősztől iskolai szinten segítik az új Nemzeti alaptanterv bevezetését, a kerettantervi megvalósítást, illetve szakmódszertani és általános módszertani támogatást nyújtanak a pedagógusoknak.
Az OFI-ban megvalósuló Pedagógusképzés támogatása kiemelt projekt, és keretében elkezdődött a bevezető tantárgygondozói felkészítés.
A projektben az OFI feladata továbbá a nemzeti köznevelési rendszerre épülő pedagógus-továbbképzési rendszer létrehozása. Ez a pedagógusok életpályamodelljéhez kapcsolódó továbbképzési programokat, azok követelményszintjeit, értékelési rendszerét tartalmazza.
Ezzel párhuzamosan fejlesztik azt az informatikai rendszert, amely elvégzi a szakmai előmenetel nyilvántartását, az újonnan létrejött képzési programok lebonyolítását és nyomon követését, valamint a pedagógusok életpályamodelljének működését.