Ez volt az eddigi legnagyobb dunai árvíz, amellyel csak összefogással, szervezettséggel, és határozott irányítással lehetett felvenni a harcot - ezzel indokolta Orbán Viktor kormányfő a személyes részvételét az árvízi védekezésben a Kossuth Rádiónak adott reggeli interjúban. A miniszterelnök hozzátette: mindig a vízügyi szakemberek mondták meg, az egyes folyószakaszokon hogyan kell védekezni, ezért az emberi és a jelentős anyagi veszteség elkerülése az ő szakértelmüknek köszönhető. Szólt arról is, hogy felmérik az ártereken álló építményeket és azok fontosságát. Orbán Viktor szerint áttekintik a jogi lehetőségeket, és a jövőben csak az arra érdemes építményeket védik meg az ártól. A miniszterelnök hozzátette: az emberi életet mindig megóvják. Szólt arról is, hogy megkezdődött a helyreállítási munkák előkészítése, és a Duna áradása miatti költségek megtérítésére Magyarország kaphat forrásokat az Európai Uniótól. Közben meghosszabbította a veszélyhelyzetet a Duna fővárostól délre eső szakaszára a Parlament. Az intézkedés július 19-ig maradhat érvényben.
Két hét múlva nyitják meg a Margitsziget egyes részeit - jelentette be a főpolgármester. Tarlós István közölte: bizonyos területek továbbra is zárva maradnak a nagyközönség előtt. A budai felső rakparti utakat már megnyitották, az alsó rakpartok azonban még változatlanul le vannak zárva. Ezeket az utakat csak a Duna vízállásának 645 centiméterre csökkenése, illetve a takarítások után nyitják meg.
Legkésőbb június 24-ig kell bejelenteniük az árvíz okozta mezőgazdasági károkat a gazdálkodóknak. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal tájékoztatása szerint az érintettek ezt a falugazdásznál személyesen tehetik meg. Az agrártárca eddigi információi szerint több mint 10 ezer hektár mezőgazdasági területen okozott károkat az árvíz.
Gyorsított eljárással bírálja el a szúnyogirtásra beadott kérelmeket az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat. A rovarok a kellemetlen csípésen túl fertőző betegségeket is terjeszthetnek, ezért nagy figyelmet kell fordítani irtásukra - figyelmeztet a szolgálat.
Benyújtotta a parlamentnek az alaptörvény ötödik módosítását a kormány. A változás október 1-ével lépne hatályba. Kikerül az alaptörvényből az eljáró bíróság kijelölésének jogintézménye, továbbá a javaslat alapján az nem tartalmazná a bírósági ítéletek miatti különadó kivetésének lehetőségét sem. A harmadik vitatott kérdésről, a politikai reklámokról még tart a konzultáció. Az Európai Bizottság üdvözli a magyar kormányzati válaszokat, amelyek két kérdésben megoldást hozhatnak, de a harmadikban további egyeztetést tart szükségesnek a testület.
Sikerült Magyarország szempontjából kedvezően változtatni a Velencei Bizottság negyedik alaptörvény-módosítással összefüggő szakvélemény-tervezetének szövegén - közölte a külügyminiszter. Martonyi János ugyanakkor hozzátette: ez nem jelenti azt, hogy Magyarország egyetértene az abban foglaltakkal. A külügyminiszter az InfoRádióban hangsúlyozta: a kormány álláspontja továbbra is az, hogy az országban stabil a demokrácia és a jogállam, elkötelezettek az alapvető európai értékek és normák mellett, és készek folytatni a párbeszédet a magyarországi helyzetről.
Módosul a távolléti díj számítása - határozott az Országgyűlés. Ezzel eltörölték azt az év elején hozott szabályozást, amely bizonyos hónapokban keresetcsökkenést okozott volna a szabadságon lévő munkavállalóknak. A tervek szerint a nyári szünet előtt még kétszer, hétfőn és jövő pénteken ül össze az Országgyűlés.
Újabb kórházak alakulnak költségvetési intézménnyé - jelentette be az egészségügyi államtitkár. Szócska Miklós elmondta: a nagyatádi és a gyöngyösi kórház tulajdonjogát vette át az állam és hamarosan az ózdi kórház is állami felügyelet alá kerül. Az Országgyűlés március végén fogadta el azt a törvényt, amellyel április 1-jétől költségvetési intézmény lett az a 28 kórház, amely már korábban állami tulajdonba került, de eddig gazdasági társaságként működött.
Napokon belül közzéteszik a második pályázatot a tavaly ősszel leállt, majd felszámolás alá került kapuvári húsgyárat működtető cégek vagyonára. Az egyik társaság felszámoló-biztosa megerősítette: azért döntöttek így, mert a közelmúltban többen is érdeklődtek a gyár iránt. Az első pályázat május elején érdeklődés hiányában eredménytelenül zárult.
Hazaérkezett Magyarországra a Szíriában 14 hónappal ezelőtt elrabolt két magyar - jelentette be a Terrorelhárítási Központ főigazgató-helyettese. Bodnár Zsolt emlékeztetett: szerdán tárgyalásos megoldással sikerült kiszabadítani a túszokat. A két magyar a körülményekhez képest jól van, de a rendőr dandártábornok tájékoztatása szerint a történtek megviselték őket.
Összesen 13 embert, köztük három gyereket vittek kórházba a Heves megyei Demjén termálfürdőjéből ahol klórgáz került a levegőbe. Tóth Péter, a fürdő ügyvezető igazgatója azt mondta: hogy egy vegyszereket szállító szolnoki cég munkatársának tapasztalatlansága okozta a balesetet.