Három megállapodásról dönt a közgyűlés

InfoRádió / MTI
2013. június 12. 16:44
Jövő év elején indulhat a Vidám Park végelszámolása. A Fővárosi Állat- és Növénykerthez kerülő épületek, építmények és ingóságok átadásának módjáról és idejéről külön javaslat készül, amely várhatóan szeptemberben kerül a közgyűlés elé.

A Fővárosi Közgyűlés még 2012 novemberében döntött arról, hogy 2013. szeptember 30-ával megszűnik a Vidám Park a Városligetben, és több lépésben adja át területét a Fővárosi Állat- és Növénykertnek.

A Vidám Park a 2013-as szezonkezdéshez 150 millió forint tulajdonosi kölcsönt kapott, az állatkert pedig 100 millió forint támogatásban részesült a területbővítéshez kapcsolódó beruházási és uniós pályázati feladatok előkészítésére. A Vidám Park 2013-as bezárása csaknem félmilliárd forintba kerül.

Zárt ülésen tárgyal a 4-es metró, a CET és a Rác fürdőt érintő beruházásokról a Fővárosi Közgyűlés.

Tarlós István főpolgármester elmondta: a Siemens és az Alstom után megállapodtak a Swietelskyvel is a 4-es metró építéséről, a megegyezést a közgyűlés mellett a kormánynak, a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnek és a KIKSZ Közlekedésfejlesztési Zrt.-nek is jóvá kell hagynia.

A főváros megegyezett a CET - Közraktárak épületegyüttes különböző hiányosságairól és a Rác fürdő ügyéről az érintettekkel. Hozzátette: ha a közgyűlés is jóváhagyja ezeket a döntéseket, akkor még ebben az évben átadják a CET-et és a Rác fürdőt, jövő tavasszal pedig a négyes metró első szakaszát.