A Népszabadságban az új reklámadó részleteiről lehet olvasni. A lap a birtokába került tervezet szerint az adó a reklámot közzétevő cégeket sávos rendszerben érintené, az egymilliárd forint éves bevétel alatti kisebb cégeket megkímélné. Enyhébb mértékű terhet jelentene a közepes társaságoknak, ahol az adó egymilliárdtól ötmilliárdig az árbevétel egy százaléka lenne. A nagyobb vállalkozásoknál jelentősebb elvonással számolnak, az ötmilliárd és tízmilliárd közé eső árbevétel tíz százalékát, a tízmilliárd feletti bevétel húsz százalékát vonnák el.
Magyar Nemzet internetes oldala arról ír, hogy noha áprilisban Bajnai Gordon június 16-át, azaz most vasárnapot jelölte meg az MSZP-vel való egyeztetések megkezdésének időpontjaként, az Együtt 2014-PM-nél a Magyar Nemzet érdeklődésére azt mondták, hogy a tárgyalások időpontját nem tűzték ki konkrétan a felek, abban maradtak, hogy azok június második felében elkezdődnek. A lap információi szerint az MSZP-ben az egyeztetések megkezdése gátjának tartják, hogy a Bajnai Gordon vezette ellenzéki mozgalomban sem az Együtt 2014-et, sem a Párbeszéd Magyarországért pártot nem jegyezte még be hivatalosan a bíróság.
Az Index arról ír, hogy bár írásban már tesztelték az ELTE tanárképzésére jelentkezők alkalmasságát, az egyetemnek most szóbeli meghallgatásra kell visszahívnia ezt a 700 diákot. A félórás szóbeli pályaalkalmassági vizsgálaton a felvételizőknek háromfős bizottságokkal kell beszélgetniük arról, miért akarnak tanárok lenni. Az elbeszélgetéseket június végén és július elején tartják nagyrészt szombati napokon.
A Fidesz várhatóan ősszel tartja meg az árvízhelyzet miatt vasárnapról elhalasztott kongresszusát - írja a Magyar Nemzet. Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy szeptemberben kerülhet sorra az árvízi védekezés miatt elhalasztott kongresszus, a konkrét időpontról az országos választmány dönt majd. A Fidesz egyik elnökségi tagja a Népszabadságnak elmondta, többen úgy látják jónak, hogy ne nyáron, a szünetben, hanem ősszel legyen a tisztújítás.
A Népszabadságban arról lehet olvasni, hogy a megszorításokból néha megárt a sok. A lap erről annak kapcsán ír, hogy az elmúlt napokban a válságkezelés hibái miatt egymásra mutogat az Európai Bizottság és az Nemzetközi Valutaalap. Igazán utólag lehet látni az ilyen intézkedések következményeit, ezért az újság kiemeli, hogy az őszi német választások előtt azonban aligha dől el, hogy mi lesz a következő lépés.
Az Index arról közöl cikket, hogy június 9-én hajnalban, a kórházban meghalt egy 18 éves székesfehérvári férfi, akit előző nap délután vittek kórházba rosszullét miatt. A jelenlegi adatok szerint a fiatal a halálát megelőzően feltehetően kábítószert fogyasztott. Egy nappal később egy újabb halálesetről érkezett bejelentés a Fejér megyei Rendőr-főkapitányságra, amely szerint egy 28 éves csákvári férfi - feltehetően szintén kábítószer fogyasztást követően - az otthonában meghalt. A hétvégén még egy fiatal került kórházba - valószínűleg kábítószer fogyasztását követően -, aki ellátása után elhagyhatta a kórházat. A rendőrség most vizsgálja az esetek közötti esetleges összefüggéseket.
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. megkezdte az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet hosszú távú fejlesztési koncepciójának kidolgozását - írja a Napi Gazdaság. Az MNV a lapnak adott válaszában kifejtette: az OPNI területén lévő lakásokra, a teniszpályára, illetve a mobilszolgáltatókkal kötött bérleti szerződések nagy részét még korábban kötötték. Ugyanakkor 2012-ben 46 milliót költött a vagyonkezelő az őrzés-védelemre, a napi 24 órás szolgálatot és az öt vagyonőr bevonását a 40,6 hektár, az épületek műemlék jellege és az összességében 8 milliárdos érték teszi szükségessé.
A Portfolio arról ír, hogy nem hatódtak meg az Apple-befektetők a bejelentésektől. Hétfőn ugyanis a pénteki záróértékük körül ingadoznak az egész hétfői kereskedésben a vezető amerikai tőzsdeindexek. A tech-szektorból érkeztek fontosabb hírek, ugyanis az Apple éves fejlesztői konferenciáján San Fransiscóban több újdonságot is bemutatott, például az új mobilra fejlesztett operációs rendszerét, valamint egy rádiós szolgáltatást. Eközben a hétfői kereskedésben látványos raliba kezdett a Facebook. Olyan piaci spekulációk kaptak szárnyra, miszerint a társaság papírjai bekerülhetnek az S&P 500-as kosarába.
A Pénzcentrum arról ír, hogy szakértők szerint a pénzforgalom elmúlt másfél évtizedének legjelentősebb fejlesztése valósult meg Magyarországon az elmúlt hónapok során. A hazai bankok ugyanis képesek lettek az elektronikusan benyújtott átutalásokat a korábbi egy munkanap helyett legfeljebb négy órán belül eljuttatni a címzettekhez. Ennek köszönhetően elegendő az ilyen elektronikus átutalásokat a fizetési kötelezettség esedékességének napján elindítani, vagyis az átutaló egy nappal tovább használhatja a pénzét. A 4 órás szabály gyakorlatilag megszüntette az egy munkanapnyi kamatveszteséget. A bevezetést leginkább szorgalmazó Magyar Nemzeti Bank szerint az új rendszer látványos sikereket hozott.