"Minden idők legnagyobb árhulláma" Budapesten

InfoRádió / MTI
2013. június 9. 13:50
Emberi számítás szerint Budapest át fogja vészelni a mostani rendkívül magas árhullámot, és további kitelepítésekre már nem lesz szükség - közölte a Főváros Védelmi Bizottságának elnöke vasárnapi, az újpesti partszakaszon tartott sajtótájékoztatóján.

Pesti Imre elmondta, jelenleg 884 centiméter a vízállás, és ahogy korábban jelezték, este 896 centiméter körül tetőzik Budapesten a "minden idők legnagyobb árhulláma".

Elmondta, várakozásaik szerint a vízállás hétfő délelőtt Budapest térségében már csökkenni fog, és szerdától jelentős apadásra lehet számítani.

Közölte, a város belső részének támfalait korábban úgy építették meg, hogy tízméteres vízállásnál is megvédje a lakókat, a mélyebben fekvő területek árvízi jelenségeit pedig kezelni tudják. Úgy fogalmazott, attól, hogy a gát nem elég magas, nem kell félni, "gyakorlatilag szinte nincs esély arra, hogy gátszakadás történjen".

Pesti Imre szerint minden alap megvan arra, hogy bízzanak abban: a megépített nyúlgátak bőven kilenc méter feletti vizet is képesek megfogni. Jelezte ugyanakkor, hogy egy ilyen rendkívül magas árvíz mellett minden előfordulhat, "a természet erői felett nem tudunk uralkodni".

A védelmi bizottság elnöke arról is beszélt, hogy jelenleg a városban a védekezési munkák zömét a csatornázási művek végzi, megítélése szerint magas szakmai tudással. Tájékoztatása szerint jelenleg csaknem nyolcezer ember van a gátakon, és eddig egymillió homokzsákot, tízezer köbméter homokot és 7500 négyzetméter fóliát használtak fel a védekezéshez.

Elmondta, a Római-parton jelenleg három helyen folyik kiemelt védekezés, eddig 40 embert telepítettek ki. Kitért arra is, hogy a Margitszigeten "nincs probléma", szivárgások, csorgások ugyan vannak, de a szivattyúkkal kezelni tudják a helyzetet.

Pesti Imre közölte, úgy látják, további kitelepítésekre nincs szükség, de fel vannak készülve arra, hogy szükség esetén több ezer embert is elhelyezzenek.

KAPCSOLÓDÓ HANG:
Orbán Viktor
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Tarlós István
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Óbuda
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Pilismarót
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Dömös
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Almásfüzitõ
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Budakalász 1.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Pesti Imre
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást
Budakalász 2.
A böngészője nem támogatja a HTML5 lejátszást