Egymásra mutogat az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Hallgatói Hálózat amiatt, hogy nem jött létre köztük a tárgyalás. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár egy budapesti konferencia előtti sajtótájékoztatón az InfoRádió kérdésére elmondta: a tárca várta az egyetemistákat, főiskolásokat a megbeszélt reggeli időpontban, de ők nem jöttek.
A Hallgatói Hálózat szerint viszont a meghiúsult tárgyalás a minisztérium miatt történt. Fernengel Ágnes, a szervezet aktivistája azt mondta: a tárca államtitkári szintű egyeztetést ígért, a találkozóra mégsem biztosított ilyen tárgyalópartnert, ráadásul komoly egyeztetés helyett ismerkedős beszélgetést akartak csak a hallgatókkal.
A Hallgató Hálózat még nem döntötte el, hogy kér-e újabb tárgyalást, azt viszont szeretnék elérni, hogy a Felsőoktatási Kerekasztal nyilvános legyen, véleményük szerint ugyanis nincs valós társadalmi egyeztetés az oktatásról.